tipikus

2020.09.06. 07:26

Karácsonyék ajánlhatták Bíró Lászlót képviselőjelöltnek

Sem Gyurcsány Ferencék, sem az MSZP, sem a Párbeszéd nem reagált arra, hogy az antiszemita kijelentéseiről elhíresült Bíró Lászlóról, az ellenzék szerencsi közös jelöltjéről az is kiderült: egykori alkalmazottait lelövéssel fenyegette meg. Információk szerint egyébként Bírót a Karácsony Gergely–Szabó Tímea párttárselnök páros vezette Párbeszéd ajánlotta az ellenzék közös jelöltjének.

Nemhogy nem határolódtak el tőle, a baloldali pártok még csak reagálni sem voltak hajlandók arra, hogy közös Borsod megyei, szerencsi jelöltjükről, a rasszista, antiszemita kijelentéseiről elhíresült, jobbikos Bíró Lászlóról most az is kiderült: egykori alkalmazottait lelövéssel fenyegette meg. Valójában azonban semmi újdonság nincs abban, hogy az önmagukat a legeurópaibbnak, a demokraták demokratájának nevező Gyurcsány Ferencék (DK), Tóth Bertalanék (MSZP), Szabó Tímeáék és Karácsony Gergelyék (Párbeszéd) hallgatnak, hiszen a baloldalon már régóta elfogadott az ilyen és ehhez hasonló ügyek elhallgatása, illetve a fenyegetőzések alkalmazása – emlékeztet a Magyar Nemzet.

Legutóbb éppen Gyurcsány Ferenc fenyegette meg hamisítatlan bolsevik módon Vidnyánszky Attilát – és rajta keresztül az egész jobboldali közösséget – , mert a Kossuth-díjas rendezőt nevezték ki a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének. „Most nincs mit tenni. Készülni kell. Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek. Nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz” – írta a közösségi oldalán a DK elnöke, amitől szokás szerint egyetlen baloldali párt sem határolódott el.

Korábban nemhogy bocsánatot nem kért érte, hanem büszkén megerősítette álláspontját Niedermüller Péter, a DK alelnöke, Erzsébetváros polgármestere, mely szerint a fehér, keresztény heterosze­xuális ­férfiak „rémisztő képződmények”, akik között „azért nők is vannak”.

Következmények nélkül maradtak a baloldalon a szintén DK-s László Imrének, Újbuda polgármesterének szavai is, miszerint Adolf Hitler megérdemelte, hogy 1938-ban a Time magazin az év emberének választotta. Szerinte elvitathatatlanok a náci diktátor Németországért tett cselekedetei.

Ugyancsak hallgattak a baloldalon, amikor az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó lepatkányozta a kormányt támogató választópolgárokat. A szocialisták később Patkányinvázió Budapesten címmel hivatalos videót is közzétettek, amiben egyebek mellett azt az olvasói kommentet is idézték, amely szerint „szükség van az irtásra, főleg a Lendvay utcában és környékén” – utalva a Fidesz-székházra.

Nemrég a DK-ból a Momentumhoz igazolt önkormányzati képviselő, Szarvas Koppány Bendegúz kívánta lámpavasra a Fidesz politikusait. „Járványkezelés Fidesz módra. Nehéz erre szalonképesen reagálni, inkább csak úgy fogalmazok: megdolgoznak a fiúk a lámpavasért.” – írta közösségi oldalán a momentumos politikus, ami ugyancsak elfogadható volt a baloldal számára.

Mindeddig egyedül a Szanyi Tibor vezette Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom tiltakozott Bíró László indítása ellen, a párt ezért Tóth Ádám személyében saját jelöltet állított. A Magyar Nemzet információi szerint egyébként Bírót a Karácsony Gergely–Szabó Tímea páros vezette Párbeszéd ajánlotta az ellenzék közös jelöltjének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában