Ország-világ

2021.06.17. 06:05

Ennyi volt? A főpolgármester kidobta az alapjövedelem ígéretét

Noha a kormányt rendre embertelennek, kizsákmányolónak nevezi a Párbeszéd, mert elutasítja a munkavégzéshez nem kötött alapjövedelem bevezetését, Karácsony Gergely napokban bemutatott programjában ennek már nyoma sincs. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára biztos benne, hogy a baloldal hatalomra kerülve adót emelne, nőne a munkanélküliség, csökkennének a bérek.

Budapest, 2020. március 9. Karácsony Gergely fõpolgármester beszél a Fõvárosi Közterület-fenntartó Zártkörûen Mûködõ Nonprofit Részvénytársaság (FKF Nonprofit Zrt.) és a szakszervezet között létrejött 2020. évi bérmegállapodás aláírásán a cég vezérigazgatóságán 2020. március 9-én. A megállapodás szerint a fizikai dolgozók tízszázalékos, a szellemi dolgozók egységesen hétszázalékos béremelést kapnak. MTI/MTI Fotószerkesztõség/Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A baloldal mindig más pénzét költi szívesen – tartja a mondás, és ezt igazolja Karácsony Gergely is.

A Párbeszéd, az MSZP és az LMP miniszterelnökjelölt-jelöltje, illetve a támogatására szerveződött 99 Mozgalom ugyanis a napokban mutatta be programját, amelyben már szó sem esik az alapjövedelem bevezetéséről.

Kormányon tehát Karácsony már nem adna ilyen juttatást, ami meglehetősen érdekes annak tükrében, hogy pártjának, a Párbeszédnek évek óta ez a legfontosabb kampányígérete, és rendre embertelennek, kizsákmányolónak nevezi az Orbán-kabinetet, mert az nem hajlandó munkavégzés nélkül pénzt osztogatni más adójából.

Az alapjövedelem egyik legnagyobb szószólója a provokációiról, bolsevik tempójáról elhíresült Tordai Bence. A Párbeszéd országgyűlési képviselője szerint az alapjövedelemnek olyan masszív társadalmi támogatottsága van, hogy bevezetése csak politikai akarat kérdése.

Tordai állítja, hogy az alapjövedelem „megszüntetné a nincstelenséget, csökkentené rengeteg káros jelenség kiterjedtségét az iskolai lemorzsolódástól a bűnözésen át a rossz egészségi állapotig, kézzelfogható szolidaritást építene a társadalomban, és létbiztonságot teremtene mindannyiunknak”.

„Mi, zöld baloldaliak a végletes eladósodás helyett olyan megoldásokat keresünk, amelyek létbiztonságot és ezzel nyugalmat hoznak, amelyek a pazarló fogyasztás – teljes eladósodottság – kényszerű pénzhajhászás ördögi köre helyett a fenntartható termelés – mértéktartó fogyasztás – biztonságot adó megtakarítás hármasára alapozzák a gazdaságot. Ennek a – gazdaságilag, társadalmilag, környezetileg és emberileg is – fenntarthatóbb világnak az egyik építőköve az alapjövedelem” – hangoztatja Tordai Bence.

Szavai alapján tehát kijelenthető, hogy Karácsony Gergelyben nincs meg a politikai akarat, hogy véget vessen a kiszolgáltatottságnak és a nélkülözésnek.

„Karácsony Gergely napokban bemutatott programja látványosan semmitmondó. Ugyanakkor a baloldal az elmúlt években nyilvánosságra hozta már, hogy mit csinálnának hatalomra kerülésük esetén, és egyértelmű, hogy adót emelnének, többkulcsos, akár harmincszázalékos jövedelemadót, és magasabb, 19 százalékos társasági adót szeretnének. Ebből viszont nem magasabb, hanem alacsonyabb bérek kerekednének ki” – mondta a Magyar Nemzetnek Dömötör Csaba.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hozzátette: tudható az is, hogy a családtámogatási rendszert is beszántanák, és nem kötnék munkavégzéshez annak elemeit. Szerinte mindez bizonyítja, hogy a baloldal semmit nem változott 2010-hez képest, politikájuk most is megszorításokhoz és sokkal nagyobb munkanélküliséghez vezetne, nem pedig magasabb bérekhez.

A mi álláspontunk szerint az alapjövedelemmel továbbra is az a legnagyobb baj, hogy nem köti munkavégzéshez a támogatást, amivel egy nagyon fontos ösztönzőelem esne ki a támogatáspolitikából.

Láttuk már ezt működésben korábban. Ebből lett a 12 százalékos munkanélküliség. A segély helyett munka alapelv van évek óta érvényben hazánkban, és ezt alapvetően rúgná föl az alapjövedelem bevezetése, aminek ezért nincs is támogatottsága hazánkban szerintem – mondta Dömötör Csaba.

A Magyar Nemzet szerette volna megtudni a Párbeszédtől, csalódott-e amiatt, hogy a főpolgármester programjában nem szerepel az alapjövedelem bevezetése, ám a párt nem reagált megkeresésükre.

Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában