Ország-világ

2021.04.15. 07:13

Ismét vétóval zsarol Karácsony

A főpolgármester egymaga lefújná az atlétikai világbajnokságot, ha nem úgy történik minden ahogyan ő szeretné.

A főpolgármester egyeztetések és tárgyalások helyett megint a látványos konfliktust és a zsarolást választja. Egymaga lefújná az atlétikai világbajnokságot, ha nem úgy történik minden, ahogyan ő szeretné – reagált a Magyar Nemzetnek Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergely újabb fenyegetésére, amely szerint ha a kormány felrúgja a Diákvárosról szóló kötött megállapodást, akkor stadion sem épülhet Ferencvárosban.

A főpolgármester néhány nappal ezelőtt úgy nyilatkozott:

könnyen lefújhatná a vb-t, csak ír egy e-mail-t az Atlétikai Világszövetségnek, hogy nem kíván Budapest atlétikai világbajnokságot rendezni. Mindezt úgy, hogy a Fővárosi Közgyűlés korábban egyhangúlag támogatta a 2023-as sportesemény megrendezését.

Mint ismert, a Diákváros és a Fudan kínai egyetem campusa egymás mellett épülne az egykori Nagyvásártelep, a Kvassay Jenő út, illetve a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág határolta telekegyüttesen, a tervezett atlétikai stadion szomszédságában.

„Hol vannak a budapestiek érdekei? Nem számítanak annyit, mint Karácsony politikai ambíciói. Kivel egyeztetett a Facebook-posztja előtt?” – tette fel kérdést Láng, aki hozzátette: mindenki számára egyértelmű tény, hogy egy ekkora világverseny megrendezése Budapest és Magyarország hírnevének tenne jót.

„Ezzel együtt pedig hasznot hozna a gazdaságnak, a turizmusnak, a budapesti vállalkozásoknak, erre pedig nagy szüksége van mindannyiunknak”

– sorolta a frakcióvezető, miután a Miniszterelnökség közleményben arról biztosította a főpolgármestert, hogy a Diákváros és a Fudan Egyetem campusa egyaránt megépül.

Szabados Gábor sportközgazdász szerint a világverseny lemondása infrastrukturális és presztízsveszteséget jelentene. „Egy ilyen esemény legfőbb hozadéka az országimázshatás, Budapest és Magyarország megmutatja magát a világnak. Egyrészt ettől a lehetőség elesnénk, másrészt pedig hatalmas veszteség lenne visszalépni egy ilyen szintű világeseménytől úgy, hogy nemzetközi megállapodások vannak róla” – magyarázta Szabados Gábor.

A sportközgazdász arra is rámutatott:

nem kizárt, hogy Magyarországnak kötbért vagy kártérítést kellene fizetnie az elmaradt teljesítés miatt.

„Nagyon ritka, hogy egy ilyen szintű sporteseménytől bármely ország visszalépne. A magyar sportnak nagyon erős hitele van a világban, rengeteg sikeres sporteseményt bonyolítottunk már le, tulajdonképpen az atlétikai világbajnokság rendezésének a joga is ennek tudható be” – emlékeztetett.

Karácsony Gergely immár másodjára zsarolta meg a kormányt az atlétikai stadion megépítése kapcsán, ez alapján úgy tűnik, a főpolgármester ütőkártyaként tartja talonban a világverseny ügyét.

A főpolgármester tavaly novemberben bejelentette: csak feltételekkel támogatja az atlétikai világbajnokság megrendezését. Ennek nyomán Budapest baloldali vezetése és a kormány megállapodott egyebek mellett arról, hogy a kabinet az Egészséges Budapest Programban rendelkezésre álló forrásból öt év alatt összesen ötvenmilliárd forintot juttat a 23 kerületnek a járóbeteg-ellátás fejlesztésére.

Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt: a Budapest Diákváros – Déli Városkapu Fejlesztési Program helyszínére tervezett kínai egyetemi campusról 2019 decemberében írt alá megállapodást Palkovics László innovációs miniszter, ezt megelőzően Orbán Viktor miniszterelnök és Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke már 2014-ben megegyezett egy kínai-magyar egyetem létrehozásáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában