Világpolitikai játszmák

2018.06.19. 06:30

Ismét Pekingben tárgyal Kim Dzsong Un

Meg nem erősített értesülések szerint az észak-koreai vezető a kétoldalú együttműködés kérdéseit akarja áttekinteni Hszi Csin-ping kínai elnökkel.

Kétnapos látogatásra Kínába érkezett Kim Dzsong Un észak-koreai vezető – adta hírül kedden a kínai állami televízió.

Kim idén harmadszor keresi fel országa legfőbb szövetségesét, előzőleg márciusban és májusban is járt Pekingben. A mostani látogatásról további részleteket azonban nem közölt a kínai állami televízió.

Az észak-koreai vezető Pekingbe utazásáról néhány órával korábban meg nem erősített értesüléseket közölt a Nikkei című japán napilap. Forrásaira hivatkozva a Nikkei azt írta, Kim Dzsong Un a kétoldalú együttműködés kérdéseit akarja áttekinteni Hszi Csin-ping kínai elnökkel, Donald Trump amerikai elnökkel tartott múlt heti szingapúri csúcstalálkozójának fényében.

Az észak-koreai vezető Szingapúrban megerősítette országa elkötelezettségét a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítése mellett, cserébe bizonyos biztonsági garanciákért és azért, hogy az Egyesült Államok újfajta viszonyt létesít országával.

Washingtonban éppen hétfő este jelentették be, hogy az Egyesült Államok felfüggeszti az augusztusra tervezett, Dél-Koreával közös hadgyakorlatát.

Dana White, a védelmi minisztérium szóvivője elmondta: a Pentagon leállította „a hadgyakorlat minden tervezési munkálatát”. A későbbre tervezett hadgyakorlatokról azonban azt mondta: egyelőre nem született döntés.

Az Egyesült Államok és Dél-Korea közötti hadgyakorlatok felfüggesztését szingapúri csúcstalálkozójukon ajánlotta fel Donald Trump amerikai elnök Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek. Ezt maga az amerikai elnök jelentette be a találkozó után, mondván, a hadgyakorlatokat mindaddig felfüggesztik, amíg a kétoldalú tárgyalások a megfelelő mederben haladnak.

A Pentagon hétfői tájékoztatójával egy időben Mike Pompeo egy detroiti előadásában azt mondta: valószínűleg „nem túl sokára” ismét Phenjanba, az észak-koreai fővárosba látogat, hogy a további kétoldalú tárgyalások részleteiről egyeztessen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában