Ország-világ

2020.07.10. 06:30

Ikertestvére a baloldali kamuvideó álmentősének Németh Károly

A baloldali kamuvideó álmentősének, Németh Athinának az ikertestvére az a Németh Károly, aki a Hírklikk nevű portálnak állította, hogy az általa forgalmazott koronavírus-teszt gépet a kormány és a szakemberek is méltatták. A rokoni kapcsolatot Németh Athina lánya erősítette meg az M1-nek – hangzott el az M1 Híradójában.

Az elmúlt napokban egyre kevésbé lehetett követni, hogy Németh Károly mikor, kinek és mit mond – írja a Hirado.hu. Az M1-nek vasárnap a Hírklikken megjelent állításainak az ellenkezőjét mondta, miközben a férfi és a portál egymást is csúsztatással vádolta. A baloldali Hírklikk egyébként korábban az elsők között közölte a baloldali álmentős kamuvideót is – hangzott el az M1 Híradójában.

A Hírklikk csúsztatásokkal közölte a vele készült interjút – néhány napja ezt állította az M1 kamerája előtt Németh Károly, aki a baloldali portálnak korábban egy koronavírustesztről nyilatkozott. Az interjú szövege szerint az általa megkeresett hazai szaktekintélyek valamennyien méltatták a műszert. Csakhogy Németh Károly a Híradónak egy nappal később már azt mondta, a berendezést nem mindenki dicsérte.

A Hírklikknek adott interjújában azonban több olyan részlet is szerepel, amely szerint a szakma professzorai által méltatott tesztet csak azért nem vásárolta meg a kormány, mert azon nem tudott volna pénzt keresni.

Németh Károly a baloldali kamuvideóban szereplő álmentős Németh Athina testvére – ez derül ki abból az interjúból, amit Németh Athina lánya adott csütörtökön az M1-nek.

A nevét és arcát nem vállaló nő a Híradónak telefonon azt mondta: mostanra nagybátyjával sem tartja a kapcsolatot, mert évekkel ezelőtti találkozásukkor édesanyjához hasonlóan nála is azt tapasztalta, hogy a férfi nem tud különbséget tenni hazugság és valóság között.

„Mesélt. Tehát látható volt az, hogy kitalált dolgokról beszél, irreális történetekkel szórakoztatta a családot”

– mondta.

Németh Athina lánya az M1-nek azt is elmondta: úgy tudja, a két testvér most is szoros kapcsolatban áll egymással és édesanyját anyagilag is támogatja nagybátyja.

A testvérpár női tagja, Németh Athina nemrég a szocialisták kamuvideójában tűnt fel állítólagos mentősként.

Ő az, akiről azóta kiderült, soha nem dolgozott sem az Országos Mentőszolgálatnál, sem más betegszállító cégeknél.

Lánya a Hír Tv-nek úgy fogalmazott: anyja gyerekkora óta megrögzött hazudozó, a kilencvenes években pedig kuruzslásért és sikkasztásért ítélték el, mivel többedmagával végállomáson lévő bódékat adtak el a BKV-nak a tulajdonából, és ennek az összegét sikkasztották el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában