magyar falu program

2021.09.13. 12:03

Idén 250 000 millió forintot fordítottak a vidéken élők életminőségének javítására

Több mint 250 milliárd forintot fordított idén a kormány a vidéken élők életminőségének javítására – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten.

Gyopáros Alpár a program idei évét értékelő sajtótájékoztatón felidézte: a magyarországi népesség egyharmada, közel 3,2 millió ember él ötezer fősnél kisebb településen. Mivel a tapasztalatok szerint a falvakban élők életminősége elmarad a nagyobb településen élőkétől,

komplex programot indított a kormány 2019-ben a vidéken élők életminőségégnek javítására.

Hozzátette: a cél az, hogy az életminőség javításával megállítsák a falvak drasztikus népességszám-csökkenését. Mint mondta, a települések jelentős részén ezt elérték, a 250 csökkenő népességszámú településből tavaly már több mint ezerben nőtt a lakosok száma.

– Idén 15 pályázati kiírás jelent meg a Magyar falu programban, ezek révén több mint 80 milliárd forinttal segítettük a falusi önkormányzatokat, civil szervezeteket és egyházközségeket, a program többi elemével együtt pedig több mint 250 milliárd forintot fordított idén a kormány a vidéken élők életminőségének javítására – közölte Gyopáros Alpár a program idei évét értékelő sajtótájékoztatón.

Idén 860 falusi utcát fejlesztenek a program keretében, 400 településen szerezhetnek be az utakat karbantartó kommunális eszközöket, 350 játszótér épül vagy újul meg, 200 településen falu- vagy tanyagondnoki buszokat szereznek be, több száz településen pedig faluházakat, óvodákat, szolgálati lakásokat tudnak felújítani, kialakítani. A program indulása, 2019 óta 20 ezer nyertest hirdettek ki, és nekik mintegy 200 milliárd forint támogatást biztosítottak az elmúlt három évben.

A falusi csok népszerűsége töretlen,

a 2019-es indulás óta közel 25 ezer család kezdhetett hozzá otthona bővítéséhez, felújításához ennek révén. Idén kétszázzal bővült azoknak a településeknek a száma, ahol igénybe lehet venni a falusi csokot,

A Magyar falu program fontos eleme a falusi útalap, amely az állami mellékúthálózat megújítását szolgálja.

Év végéig háromezer kilométer út fejlesztése kezdődik el vagy történik meg,

jövőre pedig további 1500 kilométer mellékút felújítását tervezik.

A kormánybiztos szólt arról is, hogy idén már piaci szereplőket is támogatnak a programban, a falusi mikro- és kisvállalkozások 2-10 millió forintot igényelhettek telephelyfejlesztésre, eszközbeszerzésre, működési költségek finanszírozására. A pályázat keretösszege 25 milliárd forint volt és a kormánybiztos jelezte, várhatóan tovább bővül a program a jövő év elején.

Több mint száz új falusi bolt nyitását és többezer bolt fejlesztését tudják támogatni, az erről szóló döntés ősszel várható. A Falusi civil alap pályázatairól szólva elmondta, a tavalyi siker után idén is meghirdették azt, és 1500-nál több nyertest tudtak kihirdetni, a pályázók között ötmilliárd forintot osztottak szét.

Gyopáros Alpár jelezte: felmérték, melyek azok az állami tulajdonú ingatlanok, amelyekkel az ingatlan kezelőjének nincs hosszútávú célja, hogy azokat a kistelepülési önkormányzatoknak átadják. Mint mondta, hamarosan a kormány elé kerül az erről szóló javaslatuk,

az Országgyűlés döntését követően jövő év elején 600-nál több település 1500 ingatlant vehet át az államtól hasznosításra.

A kormány egy-egymillió forinttal támogatja az ötezer lélekszámúnál kisebb településeket rendezvényük, falunapjuk lebonyolításában. Emellett

a MÁV Zrt.-vel közösen, kétmilliárd forint keretösszegű programot indítottak a kistelepülési vasútállomások felújítására.

A programban közel 30 településen már meglévő állomásépületet újítanak fel vagy építenek újat, 230 településen pedig egyéb beruházásokkal segítik a komfortosabb utazást.

Gyopáros Alpár jelezte: a jövő évi költségvetésben biztosított a program folytatásához szükséges forrás.

A program indulása óta 600 milliárd forintot költöttek a Magyar falu programra, a forrás évről évre nő,

2019-ben 150 milliárdot, tavaly 200 milliárdot, idén 250 milliárdot, és jövőre még ennél is többet szándékoznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában