komoly aggályok

2021.02.25. 17:25

Hollik: Gyurcsány Ferenc és pártja újra lebukott

A Fidesz és a KDNP értékelése szerint Gyurcsány Ferenc és pártja újra lebukott, hiszen az adatvédelmi hatóság vizsgálata szerint tisztességtelen és szabálytalan adatszerzésre használta fel a nyugdíjasokkal kapcsolatos online konzultációt.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki online sajtótájékoztatóján „már önmagában is álszentnek” nevezte, hogy baloldal vezetője online konzultációt kezdeményezett a nyugdíjasokkal kapcsolatban. Hiszen – folytatta – éppen Gyurcsány Ferenc volt az a politikus, aki kormányon elvette a 13. havi nyugdíjat és megemelte a rezsi árát, nehéz helyzetbe hozva ezzel az időseket.

A Fidesz kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: az adatvédelmi hatóság vizsgálatát követően ugyanakkor az is egyértelműen kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc és pártja ezt a konzultációt szabálytalan és tisztességtelen adatszerzésre használta fel.

„Gyurcsányék tisztességtelen eszközökkel, ismét kihasználták a nyugdíjasokat annak érdekében, hogy megszerezzék az adataikat” – jelentette ki.

Hollik István az ügyet amiatt is felháborítónak tartja, mert szerinte a szabálytanul gyűjtött személyes adatok minden valószínűség szerint Gyurcsány Ferenc titkosszolgálatokért felelős emberének, egykori titkosszolgálati miniszterének, Ficsor Ádámnak a külföldi cégéhez kerülhettek.

Ez azt jelenti, hogy magyar állampolgárok adatait Gyurcsány Ferenc és a baloldal külföldre viszi. Ez pedig nemcsak szabálytalan, hanem komoly aggályokat is felvet – emelte ki.

„Gyurcsány Ferenc és a pártja ismét lebukott, hogy őket valójában nem érdeklik a nyugdíjasok, ezzel a konzultációval is csak az adataikat akarták megszerezni, de azt is szabálytalanul és tisztességtelenül, ráadásul ezeket adatokat felháborító módon külföldre vihetik” – összegzett.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön beszélt arról, hogy Szabálytalan és tisztességtelen a Demokratikus Koalíció (DK) nyugdíjasok helyzetéről szóló online konzultációjának az adatkezelése.

Péterfalvi Attila elmondta: a DK konzultációjának kitöltéséhez kötelező megadni a személyes adatokat, így a nevet, valamint a születési időt, ami indokolt is lehet annak eldöntésére, hogy a válaszadó nyugdíjas-e. De – tette hozzá – kötelező olyan kapcsolattartási adatok megadása is, mint az e-mail-cím, telefonszám és cím, és ha valaki nem ad meg minden adatot, és nem fogadja el, hogy a későbbiekben a párt megkeresheti, akkor nem töltheti ki a kérdőívet. A NAIH elnöke szerint szabálytalan, hogy nem lehet az ívet kitölteni és külön hozzájárulni a későbbi kapcsolattartáshoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában