A 30. tagállam

2020.03.27. 21:28

Hivatalosan a NATO tagjává vált Észak-Macedónia

Észak-Macedónia hivatalosan a NATO tagjává vált pénteken, miután Szkopje képviselői letétbe helyezték országuk csatlakozásának ratifikációs okmányait a katonai-politikai szövetséget létrehozó Észak-atlanti Szerződés letéteményes államának, az Egyesült Államoknak a külügyminisztériumában – közölte a NATO.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, internetes tájékoztatójában azt mondta, Észak-Macedónia a NATO családjának része lett, amely immár harminc nemzet és csaknem egy milliárd ember családja.

Olyan család ez, amely azon a bizonyosságon alapul, hogy függetlenül attól, milyen kihívásokkal nézünk szembe, együtt erősebb és biztonságosabb fogalmazott.

Észak-Macedónia régóta hozzájárul az euroatlanti biztonsághoz, többek között azzal, hogy részt vesz a NATO vezette afganisztáni és koszovói missziókban tette hozzá.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter közleményében hangsúlyozta, Észak-Macedónia NATO-csatlakozása az ország kormányának és népe erőfeszítéseinek csúcspontját jelenti. Tagsága egy szélesebb körű integrációt, demokratikus reformokat, a kereskedelmet, a biztonságot és a stabilitást támogatja az egész régióban, miközben mutatja, hogy a NATO ajtaja nyitva marad a csatlakozni kívánó többi ország előtt tette hozzá.

A katonai szövetség tájékoztatása szerint Észak-Macedónia zászlaját a NATO székhelyén, Brüsszelben hétfőn, szűk körben vonják fel Jens Stoltenberg főtitkár, Sir Stuart Peach marsall, a NATO Katonai Bizottságának elnöke, valamint Zoran Todorov, Észak-Macedónia NATO-delegációjának vezetője jelenlétében. Az ország zászlaját egyidejűleg felvonják a dél-belgiumi Monsban, valamint az amerikai Norfolkban található parancsnokságokon.

Sztevo Pendarovszki észak-macedón államfő a múlt héten írta alá a szükséges dokumentumokat, ezzel minden akadály elhárult a nyugat-balkáni ország NATO-tagsága elől.

A szövetségi dokumentumokban korábban Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselő délszláv állam a NATO 2018. júniusi csúcstalálkozóján kapott meghívást a csatlakozási tárgyalások megkezdésére, amelynek feltétele volt a Görögországgal fennálló névvitájának lezárása. A Macedónia és Görögország között 1991 óta zajló névvita tavaly januári lezárulását követően az ország vezetői és az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) tagállamai az év februárjában aláírták a tagságot lehetővé tevő csatlakozási jegyzőkönyvet.

A NATO-t a hidegháborús fegyverkezés idején, 1949. április 4-én alapították Washingtonban. Az alapító tagok között volt az Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Izland, Kanada, Luxemburg, Norvégia, Olaszország és Portugália.

Magyarország Csehország és Lengyelország mellett 1999-ben csatlakozott a katonai tömbhöz.

A NATO fő célkitűzései között szerepel, hogy a tagállamok minden politikai és katonai eszközt igénybe vesznek a tagországok szabadságának és a biztonságának megőrzése érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában