°
°
°

Névtelenségbe burkolódzó adományozók

A magánadományok jellemzően névtelenek, és ha nem hivatalosan bejegyezett alapítvány vagy egyesület kapja, adókedvezmény sem jár utánuk. De nem is ez a cél. Mátrakeresztesért például megmozdult az ország.

Az adományok között az iskolák állnak az első helyen. A gyerekeknek nyújtott támogatások jobbára az ünnepekhez kötődnek.

Dombrády Éva Mária jó pár évvel ezelőtt a Keleti pályaudvar felé autózott, és ott találkozott a Végszó Egyesület fiataljaival. Éppen ételt osztottak a hajléktalanoknak. Akkor döntött úgy, hogy neki is tennie kell valamit, és most már az őszi és téli hónapokban szombatonként nem csak egy autó jelenik meg a pályaudvarnál étellel, itallal és ruhákkal megpakolva, hanem az övé is. A feltűnő megjelenésű hölgy a hetvenes években ismert modell volt, majd szinte a fél világot bejárta. Élt Kuvaitban, Iránban, Egyiptomban, Görögországban, és mielőtt hazaköltözött, Németországban. Ott alapította meg 1988-ban a First Munich Ladies Club nevű klubot. Több mint hetven társnőjével felvállalták, hogy ahol rászoruló emberekkel találkoznak, ott akár kétkezi munkával is segítenek.

Az adományozók többsége, 80 százaléka inkább kisebb-nagyobb összegekkel segít. Statisztikákkal egyébként nehéz nyomon követni a magánadományokat, mert többnyire névtelenek. Különösen nincs nyoma, ha nem bejegyzett alapítvány, egyesület kapja, és így adókedvezmény sem jár utána. Több minden tudható azonban a vállalatok adományozásáról. Ami nem azonos a szponzorációval, mivel az adományozott cserébe nem nyújt semmilyen ellenszolgáltatást. Egy felmérés szerint a vállalatok esetében nem a cég tevékenységi köre vagy az anyagi ereje a meghatározó, hogy adományoznak-e, hanem a cégvezető személyes indíttatása. Az esetek több mint tíz százalékában a vállalat az adományhoz semmilyen feltételt nem szab. Az adókedvezmény pedig csak három-négynél szempont száz közül. Ugyancsak háromnál számít, hogy kapott-e támogatásra érdemes kérelmet. Viszont minden ötödiknek fontos, hogy legyen ellenőrizhető a pénz felhasználása.

S hogy mire adunk, akár magánszemélyként, akár cégként szívesen? A mátrakeresztesi árvízkárosultak érdekében például az elmúlt hetekben megmozdult az ország, s több százmillió forint gyűlt össze. Egy kisnyugdíjas kezdte az akciót, majd a média, a nagyvállalatok és a bankok is csatlakoztak. Csakúgy, mint a tavaly decemberi ázsiai szökőár-katasztrófa után. „Békeidőben” pénzadományokkal elsősorban az egészségügyet, majd az oktatást támogatjuk. Természetbeni adományoknál viszont inkább fordított a sorrend.

A pártok a legtöbb adományt a választási kampányban kapják jótevőiktől. Minden olyan pénz, vagy szolgáltatás adománynak számít, amiért a politikai csoportoknak semmit sem kell tenniük, csak kapják, ermészetesen az állami támogatáson felül. Elméletileg minden efféle bevétellel is el kell számolni az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felé. Az ÁSZ azonban nem nyomozati szerv, így csak a bejelentett pártadományokra van rálátásuk. A legtöbb privát juttatás általában nem hivatalos, hanem kerülő úton jut a pártokhoz. A pénzbeni adományokat főleg vállalkozók, cégek és ritka esetben lelkes aktivisták folyósítják.

A legelterjettebb a „szolgáltatás adományozása”. Például az aktivisták, amikor plakátokat ragasztanak, akkor szabadidejüket adják kedvenc politikai erejüknek. Ugyanilyen, de pénzben sokkal inkább kifejezhető szolgáltatás például, ha egy „szponzor” átvállalja egy politikus szállítási költségeit (azaz autót ad a feneke alá), egy másik pedig a kampányrendezvény üdítőit és ropogtatnivalóit biztosítja. Ha a támogatott jelölt győz, akkor ő hatalmából adódóan elintézi, hogy a korábban őt támogató vállalkozók minél több „maszek” megrendelést kapjanak. Így
nőheti ki magát egy pici „büfés vállalkozás” hatalmas hidegkonyhai szolgáltatóvá.

Persze látszik, hogy az adomány sincs ingyen. Csakhogy azzal, hogy egy vállalkozás politikai hátszéllel jut megrendeléshez, a megrendelő „pártember” később igényeit is benyújthatja. Kérheti, hogy az érintett vállalkozás alkalmazzon a pártnak tetsző embereket. Kérés lehet az is, hogy bizonyos bevételeket feltétel nélkül utaljanak át bizonyos számlákra. Ettől kevésbé közvetlenebb módszer az, ha a megrendelő arra kéri „adományalapú” üzletfelét, hogy kérdezés nélkül vállalja át egy-két rendezvényének teljes költségeit a megrendelésekért cserébe. Ezek nem önzetlenek, de adományok.

Bajban az androidosok
Nem ér véget a Huawei-Amerika kereskedelmi háború
stabil gazdálkodás / 15 perce
Tovább csökken az államadósság, népszerű az új magyar állampapír
A devizaadósság aránya egyre kisebb, ami azért kedvező, mert így az államadósság egyre kevésbé van kitéve a forint árfolyam-ingadozásának.
Gyász
Mély fájdalommal értesítjük mindazokat, kik tisztelték és szerették, hogy UJSZÁSZI SÁNDORNÉ Kraszulyák Veronika hűséges feleség, szerető édesanya és nagymama életének 81. évében szerető szíve megszűnt dobogni 2019. augusztus 13-án. Temetésére az izsáki katolikus temetőben (alsóváros) római katolikus szertartás szerint 2019. augusztus 23-án, pénteken 10.00 órakor kerül sor. Gyászoló családja.
"Nem foghatjuk már dolgos két kezed, Nem simogathatjuk őszülő fejed. Nem tekint ránk aggódó szemed, Marad a csend, mindent köszönünk neked! Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, Nem hagytál el minket csak álmodni mentél. Szívünkben itt él emléked mindörökké." Fájó szívvel emlékezünk BEKŐ SÁNDOR halálának 1. évfordulójára. Márta, fiai Sándor, Zoltán, Gábor, menyei Nelli, Julianna, Hajni, unokái Zoltán, Gábor, Tamás, unokamenye Tina.
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették, tisztelték, ismerték, hogy JABLONKAY MÁRIA színművész a kecskeméti Katona József Színház örökös tagja 76 esztendős korában súlyos betegségben elhunyt. Búcsúztatása 2019. augusztus 28-án, szerdán 9.30 órakor a kecskeméti Katona József Színház aulájában lesz. Elhunytunkat a kecskeméti Katona József Színház saját halottjának tekinti. Kérjük, hogy tiszteletüket egy szál virággal róják le. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Emlékét mindörökre megőrizzük.
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében." Fájó szívvel tudatjuk, hogy PÉTER-SZABÓ GYÖRGY a VOLÁN volt dolgozója 74 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. augusztus 23-án, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Kegyeletüket kérjük egy szál virággal róják le. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy CSAUTH GYÖRGYNÉ Magyaródi Adrienne kecskeméti lakos, 2019. július 31-én elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. augusztus 22-én, 9.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Megállunk némán a sírod felett, s fájón őrizzük emlékedet." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS IMRÉNÉ Szabó Julianna kecskeméti lakos, életének 92. évében elhunyt. Temetése 2019. augusztus 22-én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÍRÓ SÁNDORNÉ Csikó Franciska Mária kecskeméti lakos, 2019. augusztus 13-án életének 58. évében elhunyt. Temetése 2019. augusztus 22-én, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TŐZSÉR SÁNDOR kerekegyházi lakos, 73 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 22-én, 10.00 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Fájdalommal értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy SZKLENÁR EMILNÉ Ilona kecskeméti lakos, 75 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. augusztus 23-án, 16.00 órakor lesz a kecskeméti Barátok Templomában. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Kegyeletüket kérjük egy szál virággal róják le. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
"A csend ölel át és a szeretet, drága Édesanyánk Isten veled." Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy drága Édesanyánk, Nagymamánk, Dédnagymamám, Testvérünk, Rokonunk PÁSZTOR ISTVÁNNÉ Nagy Mária 92 éves korában csendesen elhunyt. Utolsó útjára 2019. augusztus 21-én, 9.45 órakor kísérjük a hetényegyházi temetőben. Emléke szívünkben örökké él! A gyászoló család.
"Tiéd a csend, a nyugalom, miénk a könny, a fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. HAJNÁK KÁROLY izsáki lakos, 75 éves korában elhunyt. Temetése 2019. augusztus 16-án, 15.00 órakor lesz az izsáki vasúti temetőben. A gyászoló család.
Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy HAJNAL JÓZSEFNÉ Basa Rozalia türelemmel viselt betegsége után életének 78.évében hazatért megváltó Urához. Végső búcsút Tőle 2019. augusztus 16-án, 10.45 órakor veszünk a Kecskeméti Köztemetőben.
"A halál éjszakája Őt nem adja vissza már, a sírnak jéghazája át nem léphető határ." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HERCZEG PÁL nyárlőrinci lakos, 66 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. augusztus 16-án, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy ZÁBORSZKI DÉNES 2019. július 18-án 84 éves korában elhunyt. Búcsúztatása gyászmisével 2019. augusztus 19-én, 10.00 órától lesz a Barátok Templomában (Kossuth tér). A szertartás jellegéből adódóan kérjük, hogy csokor és koszorú helyett egy szál virággal érkezzenek. Minden értesítés helyett. A gyászoló unokák.
"A rossz évek a legjobb tanító évek azoknak, akik tudnak gondolkodni és a tanulságokat hasznukra tudják fordítani!" (Tessedik Sámuel) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. TÓTH LÁSZLÓ 2019. augusztus 7-én, életének 90. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk temetése a Tiszasasi köztemetőben 2019. augusztus 15-én, 10.30 órakor lesz. Gyászmise: 2019. augusztus 18-án, 8.00 órakor a Csenrkeszőlői Szent Benedek templomban és Istentisztelet: 2019. augusztus 18-án, 11.00 órakor a Tiszasasi Református templomban. A gyászoló család. Távíratcím: 5465 Cserkeszőlő, József A. u. 18.
"Ki mindig fáradott, most pihenni tér, földi jóságáért várja az égi bér." Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk CSABAI ISTVÁN a ZKI nyugalmazott munkatársa Életének 86. évében 2019. augusztus 7-én örökre eltávozott közülünk. Felejthetetlen szerettünktől 2019. augusztus 16-án, pénteken 11. 45 órakor búcsúzunk a kecskeméti Köztemetőben. A gyászmisére, a temetést követően a műkertvárosi kápolnában kerül sor. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető családja. Cím: 6000 Kecskemét, Márkus Géza u. 6. E-mail: csabai.csalad@gmail.com
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. NAGY ISTVÁN nyugalmazott hetényi/izsáki/kecskeméti körzeti szakorvos életének 84. évében elhunyt. Utolsó útjára 2019. augusztus 14-én, 11.45 órakor kísérjük a hetényegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Szeretettel őrizzük emlékét! A gyászoló család.
"Mert a kiszabott esztendők leteltek, Én útra kelek, de vissza már nem térek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy id. UJVÁRI SÁNDOR kecskeméti lakos, 2019. augusztus 2-án, 79 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. augusztus 16-án, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Ezúton megköszönjük a temetésen való részvételt. A gyászoló család.
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZIRCHER GÁBOR kecskeméti lakos, 93. életévében elhunyt. Temetése 2019. augusztus 16-án, 10.00 órakor lesz az ágasegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
MOLNÁR LÁSZLÓ halálának 11. évfordulója emlékére. Szerető családja.
óriási sláger / 32 perce
Ön kipróbálná a csiganyálka fiatalító hatását?
piszkos anyagiak / 1 órája
Már nem George Clooney volt a legjobban fizetett filmcsillag tavaly
összefüggés / 1 órája
Már a harminc felettiek magas vérnyomása is veszélyes lehet
Csutorás tábor / 2 órája
Vizsgát tettek a Mátyás Citerazenekar fiataljai, így a jövőben taníthatnak is
Sebestyén Hajnalka
pörgés / 2 órája
Farkasházi Rékának nincs ideje felesleges dolgokra
kajak-kenu vb / 3 órája
Jól mutatkoztak be a magyarok a 200-as egyes számokban