Kapós lett nálunk a sárga mellény

Gyártani nem érdemes, csak az olcsó importterméket nagy mennyiségben eladni – legalábbis, ha az autósok fényviszszaverő biztonsági mellényéről van szó. Ami itthon még nem kötelező, de több uniós országban már büntetnek a rendőrök, ha hiányzik.

Biztos üzlet az úgynevezett jól láthatósági mellények forgalmazása. Annak ellenére, hogy Magyarországon egyelőre nem kötelező a sárga mellényt – ami egyébként lehet narancs-, esetleg piros színű is – a gépkocsikban tartani. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közleménye szerint pedig egyelőre nem is tervezik kötelezővé tenni.
(A hatályos magyar rendelet 2005. január 1-jétől csupán az úgynevezett nagyhaszonjárművek vezetőinek írja elő, hogy ha a járművön kívül végeznek munkát, akkor viselniük kell.) Az Országos Rendőr-főkapitányság azonban javasolja a KRESZ ilyen tartalmú módosítását. Az Európai Unió több országában ugyanis már most kötelező.
Ausztriában például május elsejétől büntetnek a rendőrök, ha a járművezető nem viseli az elakadást jelző háromszög felállításakor, valamint autópályán, illetve autóúton, amikor elhagyja a járművét. Mindegy, hogy a haladósávban vagy a műszaki leállósávban teszi-e ezt. A törvény csak a gépjárművezető számára írja elő kötelezően a mellényt, de az autóklubok minden utas számára ajánlják.
A büntetés mértéke harminc és száz euró között változik. Így van ez Olaszországban, Spanyolországban és Portugáliában is.
Sok magyar autós ezért valószínűleg a nyári utazásra készülve, mások a várható magyar kötelezővé tétel hírére vásárolják a mellényt. Megint mások egyszerűen azért, mert tény, hogy csökkenti a balesetveszélyt, ha az
autópálya mentén vagy más forgalmas útszakaszon ki kell szállni az autóból.
A védőmellények árusítását az elmúlt napokban a Tesco áruház kezdte meg, és már több tízezer darabot adtak el belőle – tájékoztatta lapunkat Járási Virág marketingasszisztens. A 799 forintos egységár tehát igen vonzónak bizonyult. Igaz, a Baumax május 25-től június 7-ig szóló akciós újságjában még olcsóbb, 699 forint darabja.
Nem elsősorban magánszemélyeknek, hanem cégeknek, többek között autókölcsönzőknek értékesíti ezeket a mellényeket folyamatosan a Beltex Kft. – tudtuk meg Kiss Orsolya termékfelelőstől. – Bár a cég munkaruházatok gyártásával foglalkozik, a mellényekből importterméket adnak el, mert a saját gyártásra ilyen alacsony árak mellett nem volt érdemes ráállni. Náluk a darabár 700 forinttól (plusz áfa) 2000 forintig terjed, a mellény minősége szerint.
A paksi Beanett Kft. gyártja is a biztonsági mellényeket. De csak speciális megrendelőknek, például a rendőrségnek – hangsúlyozza Feil József ügyvezető.
– Így ezek drágábbak is, mint az áruházakban kaphatók, hiszen csak a jó minőségű fényvisszaverő csík beszerzése kerül annyiba, mint az akciós mellények.
A Belügyminisztérium nyilvántartásában négymilliónál több gépjármű szerepel. Elvileg tehát ekkora a sárga mellények lehetséges belföldi piaca. Ebből közel hárommillió a személygépkocsi. A valóságban azonban egyrészt még az esetleges kötelezővé tétel után sem minden autótulajdonos szerzi be. Másrészt,van, aki külföldön, például az osztrák benzinkutaknál vásárolja meg, mintegy 1200-1300 forintért. Harmadrészt azonban – és ez bővíti a kört – ezek a mellények nem csak a gépkocsivezetőknek tesznek jó szolgálatot. Így lehetséges vevők egyebek között az úttisztítók, a forgalmas csomópontokban a szórólapok kézbesítői vagy azok, akik hoszszabban kénytelenek forgalmas út mellett gyalogolni.
Saját, mini közvélemény-kutatásunk szerint tíz autósból négy a mellények akciós árusítása előtt nem is hallott arról, hogy terveznék kötelezővé tételét. Kettő viszont ennek ellenére már korábban is vásárolt – vagy ha látja, vásárolt volna – ilyet, mert került már az autó lerobbanása miatt abból kiszállva veszélyes helyzetbe.
Volt olyan, aki azért tette ki a mellényt az autóban jól látható helyre, mert úgy vélte, így nem állítják meg őt a rendőrök (tévedett). Van, aki családi biciklitúrákhoz szerezte be, mert az erdei utakon is előfordult, hogy a mellény életet mentett.
Zavarban vannak azonban az emberek azzal kapcsolatban, hogy milyen színű fényvisszaverő mellényt viselhetnek. Nos, mint a rendőrségen megtudtuk, az autósok esetében mindegy. A cégeknél általában az anyagbeszerző dönt. De egyre több cég vásárolja a mellényt reklámajándékként is.

Minőségi különbségek

Bár kapható fényvisszaverő mellény 699 forintért, vehetünk 3100 forintért is. Az árkülönbség oka elsősorban a minőségi különbség. Ami ebben az esetben főként a fényvisszaverő csíktól függ. Nevezetesen, hogy a gyártó márkás csíkot használ-e (ilyen a 3M típusú), és
valóban jól láthatóvá teszi-e viselőjét vagy silányabb hamisítványt. Az árat és minőséget befolyásolja még a felhasznált alapanyag típusa és a varrás feldolgozottsága is.

SZPONZORÁLT TARTALOM
Újra akcióban Kajla: az országjáró vizsla természetjárásra hívja a családokat
Izgalmas felfedezés
Magyar kutatók kiderítették, hogyan dolgozza fel a beszédet a kutyák agya
Mustra / 5 órája
Pedro Almodóvar alkotását is meghívták a velencei filmfesztiválra
Az Oscar-díjas spanyol rendező először forgatott angol nyelvű filmet.
Gyász
"Nem múlnak Ők el, akik szívünkben élnek. Hiába szállnak álmok, árnyak, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még..." Fájó szívvel emlékezünk GEIGER JÁNOS halálának 10. évfordulójára. Szerető családja.
"Nem múlnak Ők el, kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy KONFÁR MIHÁLY kecskeméti lakos, életének 77. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. augusztus 5-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Kegyeletüket kérjük egy szál fehér rózsával róják le. A gyászoló család.
"Tudom, kinek hittem" (2Tim 1,12) Megtört szívvel tudatjuk, hogy FAZEKAS PIROSKA életének 81. évében elhunyt. Szerettei körében búcsút vettünk Tőle 2020. július 28-án a kecskeméti Köztemetőben. Szerettei.
Ma 15 éve dobbant utoljára a szíved... HERCZEG ISTVÁN 1947-2005 Mindenütt ott vagy, ahol valaha tudtalak, láttalak, szerettelek(...) Minden mindenütt veled ostromol, 15 éve mindig feljajdul a halk sikoly: a sok Mindenütt mindenütt Sehol! /Szabó Lőrinc-Mindenütt ott vagy/ Örökké szeretünk, örökké hiányzol ... feleséged, lányaid, unokáid.
"Lelked remélem békére talált. S Te már a mennyből vigyázol Ránk! Soha nem felejtünk, szívünkben szeretünk, Rád örökkön-örökké emlékezünk!" özv. MAJOR JÓZSEFNÉ Szabó Ilona halálának második évfordulójára. Szerető fiai, menyei, unokái, dédunokái.
"Amikor Isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a lélegzés túl nehéz lett, átölelt és mondta: Gyere haza." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSORBA BÉLA kerekegyházi lakos, 75 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 4-én, 9.00 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Egy könnycsepp az arcomon, Nehéz tőled búcsúznom..." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, hogy szeretett édesanyánk SZEKÉR ISTVÁNNÉ Acsai Zsuzsanna volt máriahegyi lakos, 2020. július 29-én, életének 87. évében, csendesen elment égi családjához. Temetése 2020. augusztus 5-én, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Elmentem, mert mennem kellett, de a szívetek mélyén örökké veletek leszek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PEREI GYULA kecskeméti lakos, 76 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. augusztus 3-án, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Barátok templomában. Minden külön értesítés helyett. Kegyeletüket kérjük egy szál virággal róják le. A gyászoló család.
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Fájó szívvel emlékezünk LANTOS MIHÁLYNÉ Nyúl Terézia születésének 60. és halálának 3. évfordulóján. Szerető családja.
„Meghalni egy pillanat műve, de értéket teremteni és maradandót alkotni csak kivételes emberek tudnak.” Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy CSIKAI GYULA ISTVÁN bronzkoszorús kutyakiképző mester 76 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 3-án, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Csendben állunk, emékezünk Nem halt Ő meg még mindig él -nekünk- Messze ment, hol el nem érhetjük, de örökké szeretjük, el nem feledjük!" Fájó szívvel emlékezünk drága fiunk, testvérem SAJTOS TAMÁS MIKLÓS halálának 10. évfordulójára. Szerető szülei, Testvére.
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett. Így búcsú nélkül szívetekben élhetek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KERESZTESI BÉLÁNÉ Váczi Valéria kecskeméti lakos, életének 86. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. augusztus 3-án, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Gyászmise 2020. augusztus 10-én, 18.00 órakor lesz a kecskeméti Nagytemplomban. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Feledni Téged nem lehet, Csak meg kell tanulni élni Nélküled." VRAVUSKA MIHÁLY halálának első évfordulóján. Soha el nem múló szeretettel gondolunk rád: szerető családod és a Keménymag.
"Csillag volt, mert szívből szeretett S mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Elment tőlünk mint a lenyugvó nap, De szívünkben él és örökké ott marad." KÖKÉNY ISTVÁN a volt Gáspár András Szakmunkásképző szakoktatója jakabszállási lakos halálának 25. évfordulójára emlékezünk. Szerető családod.
"Tiéd a csend, a nyugalom, miénk a könny, a fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HUSZÁRIK LÁSZLÓ hetényegyházi lakos, 71 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 30-án, 13.00 órakor lesz a hetényegyházi temetőben. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk kedves rokonainkkal, ismerőseinkkel és mindenkivel aki ismerte és szerette, hogy drága férjem, édesapánk GUBCSI ATTILA festőművész hosszú, de méltósággal viselt betegség után, 66 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 31-én, pénteken 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család.
16. SÁRKÖZY MISI 1977.04.04-2004.07.27.
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet, csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek." Ezúton tudatjuk mindenkivel, aki szerette és tisztelte, hogy GALAMB ISTVÁN nyugalmazott alezredes nagy türelemmel viselt, hosszú betegség után, 2020. július 11-én, életének 86. évében, csendesen, örökre elaludt. Felejthetetlen, drága halottunk hamvait 2020. július 31-én, 11.45 órakor katonai tiszteletadás mellett helyezzük örök nyugalomra a kecskeméti Köztemetőben. Szerető családja.
"Ó ne sirass, halálom örökélet, Te azt hiszed szemeim lezártam, pedig kitárult az örök fénynek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy MUCSI ISTVÁN kecskeméti lakos, életének 80. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 29-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
Köszönjük a szervezeteknek, munkatársaknak, barátoknak és ismerősöknek, hogy LACZKÓ JÁNOST elkísérték utolsó útjára és egy szál virággal kifejezték tiszteletüket, együttérzésüket, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család.
Felzárkózás / 6 órája
Matolcsy: Magyarország a járványkezelésben eddig első az EU-országok között
Tenisz / 7 órája
Fucsovics Márton nyerte a Marso-Bige Kupát
verseny / 7 órája
A szentendreieknek is tetszett a kiskőrösi bor
Barta Zsolt
Járvány / 8 órája
A gyerekek minden korcsoportja fogékony az új koronavírusra
Felújítás / 8 órája
Budapesti Fidesz: nem szabályos a Lánchíd közbeszerzése
Döntés / 8 órája
Elmarad idén a Magyarország Szépe verseny