Ország-világ

2021.09.28. 06:18

Házmestertempó és rágógumivita – Karácsony régi szövetségesén keres fogást a DK

A DK-nak nem kenyere a házmestertempó – üzente Vadai Ágnes Karácsony Gergelynek, majd a Párbeszéd politikusának szegezte a kérdést, hogy bizalmasa és egykori helyettese, Dorosz Dávid a milliós fizetése mellett miért költötte a költségtérítése egy részét rágóra, tortára és édességekre. Dorosz Karácsony régi szövetségese, a 2019-es főpolgármesteri kampány egyik vezetője volt, de főpolgármester-helyettesként alig egy év után megbukott.

Budapest, 2021. március 16. Vadai Ágnes, a DK képviselõje napirend elõtt szólal fel az Országgyûlés plenáris ülésén 2021. március 16-án. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

„Tudod, Gergő, nekünk nem kenyerünk a házmestertempó” – írta Vadai Ágnes, a DK alelnöke Karácsony Gergelynek címezve, majd hozzátette: „a Demokratikus Koalíció általában nem az előválasztási bizottsághoz rohangál feljelentésekkel, hanem ha valami problémája van, akkor azt a másik párttal, jelölttel próbálja megbeszélni”. Vadai ezt követően feltette a kérdést Karácsonynak:

„Az szerinted oké, hogy pártod dunakeszi jelöltje, Dorosz Dávid korábban a te főpolgármester-helyettesedként a költségtérítésére kapott pénz egy részét […] Orbit rágóra, pizzára, müzliszeletre, tortára és egyéb finomságokra költötte? Szerinted erre való a közpénzből való költségtérítés? Szerinted Dorosz Dávid milliós fizetése mellett ezek szükséges költések voltak?”

Dorosz Dávid Karácsony Gergely régi és megbízható szövetségesének számít, korábban együtt tevékenykedtek az LMP-ben, később együtt léptek át a Párbeszédbe, és Dorosz volt a 2019-es főpolgármesteri kampány egyik vezetője is. Doroszt 2019 novemberében nevezték ki klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettessé, ily módon hozzá tartozott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is.

A Direkt36 korábbi cikke szerint Dorosz kinevezését követően jelezte: szeretne magának egy irodát a BKK Rumbach Sebestyén utcai irodájában, de Karácsony közbelépése miatt nem kapta meg, aki – valójában csak Dorosznak szánva sorait – minden helyettesének írt egy levelet, arra kérve őket, hogy a jogszabályoknak megfelelően gyakorolja a hatáskörét.

A már említett cikk szerint Dorosz munkamorálja többekben megütközést keltett, mert a beszámolók szerint inkább saját szereplésével és annak előkészítésével foglalkozott, semmint a hozzá tartozó ügyekkel, a BKK-t érintő belső konfliktusoktól is látványosan távolt maradt. Eredetileg a Lánchíd felújítása is hozzá tartozott volna, de egyre veszített városházi befolyásából, így a projekt átkerült a szocialista Tüttő Katához. Dorosztól végül szinte minden hatáskörét megvonta Karácsony, majd alig egy évvel hivatalba lépése után lemondani kényszerült főpolgármester-helyettesi tisztségéről.

Ami a Vadai által említett költségtérítést illeti: a Főpolgármesteri Hivatal által közölt adatok szerint Dorosz Dávid a havi 45 ezer forintos keret nagy részét tejre, kávéra, diétás kólára és müzliszeletekre költötte. A számlák szerint gyakran vettek gyümölcsöt a repikeretből – leginkább banánt és mandarint –, de jutott belőle nyolcszeletes tortára, csalamádéra, csemegeuborkára, olívabogyóra, ketchupre és majonézre, valamint egy háromszemélyes pizzarendelésre is.

Borítókép: Vadai Ágnes, a DK képviselője

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában