Ország-világ

2021.07.04. 07:33

Hajléktalanoknak játszanák át az üres fővárosi lakásokat a Soros-álcivilek

Alig néhány száz voks érkezik egy-egy témára a főváros által indított részvételi költségvetés szavazásán. Az online voksolás érdekessége az, hogy toronymagasan vezetnek a szélsőliberálisok által preferált témák, mint a hajléktalanság, szenvedélybeteg-rehabilitáció és közillemhelyek létrehozása. Úgy tűnik: a ballib álcivilek kezükbe vették a fővárosi egy milliárd forint sorsát és hajléktalanoknak játsszák át a budapesti üres lakásokat a részvételi szavazás égisze alatt.

Egy hónappal meghosszabbította a főváros a részvételi költségvetés szavazási idejét és bejelentették: jelentősen bővül a szavazóállomások száma. Az online voksok számaiból kiindulva feltehetőleg érdektelenség miatt nem zárták le a szavazást. Ugyanis a közel két millió lakosú fővárosból nevetségesen alacsony számú szavazat érkezik egy-egy témára, úgy hogy a szabályzat kimondja: mindhárom témakörben kell leadni egy szavazatot. A kategóriák: Zöld Budapest, Gondoskodó Budapest és Egész Budapest. A szavazólistára került ötletek megvalósításának összértéke 3,9 milliárd forint, a részvételi költségvetés keretösszege pedig egy milliárd forint – számol be róla a Magyar Nemzet. A kategóriáknak egyébként külön költségkeretei vannak, ez a Zöld Budapest és a Gondoskodó Budapest esetében 250-250 millió forint, az Egész Budapest kategória esetében 500 milliót költ majd el a főváros.

Az online szavazás állásából úgy tűnik, hogy egy-egy ötlet úgy fog létjogosultságot kapni, hogy csak néhány százan szavaznak rá.

Ilyen például a gyalogosátkelő létesítése az Astoriánál, egy Rákóczi út zebrára közel ötszázan szavaztak úgy, hogy ez a szám a magasabb támogatottságú ötletek közt helyezkedik el. Több mint ezren szavaztak a Rákóczi út fásítására, de a kevesebb eldobott szemét ügye is csak alig több mint ezer fővárosit mozgatott meg állítólag. Az utóbbi azért érdekes, mert

Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára az FKF Zrt. a takarékosság jegyében leszerelte a budapesti kukák egyharmadát.

Karácsonyék azt ígérik: az eldobált szemét mennyiségének csökkentése érdekében az elavult vagy rossz helyen lévő szemétgyűjtők helyett korszerű fedett, illetve szelektív gyűjtést is lehetővé tévő szemetesek kihelyezése a város azon pontjain, ahol a szemetelés problémája kiemelkedő. Felmerül a kérdés, hogyha erre a problémára megoldást keresnek, akkor miért szerelték le a meglévő hulladékgyűjtőket, aminek a következménye az egyre több eldobált szemét?

Ami viszont a legszembeötlőbb: a legtöbb „lakossági” szavazatot azaz több mint 2500 voksot állítólag az „Üres lakások felújítása és bérbeadása hajléktalansággal küzdőknek” kapta. Ám erre csak ötven millió forintot irányzott elő a főváros, ami legfeljebb öt-hat lakás rendbetételére elég.

A magas számú szavazatból látszik, hogy a balliberális álcivilek, mint a Soros György által finanszírozott Város Mindenkié és Utcáról Lakásba Egyesület begyújtotta rakétáit és így próbálják keresztülvinni akaratukat.

Említésre méltó Misetics Bálint személye, aki jelenleg a főpolgármester szociális ügyekért felelős főtanácsadója, ő is aktív tagja a Város Mindenkié szervezetnek. Több balliberális népszerű téma is vezeti a listát, ilyen a nyilvános illemhelyek ügye, amely több baloldali jelölt kampányában szerepelt ígéretként, egyelőre az is maradt. A közvécék kialakítására is közel két és félezer szavazat érkezett. Nagy számú vokssal rendelkezik a „Budapest Peremén rehabilitációs otthon” kialakítása, ahol állami gondozásból kikerülő fiatalokat, hajléktalan embereket, lakásukból kilakoltatottakat, szenvedélybetegségükből kijönni szándékozókat kezelnének. Erre a főváros 250 milliót költene el az egy milliárd forintból. Jelen állás szerint a javaslat a befutók között lehet, ugyanis közel másfél ezer ember szavazott rá és a főváros rafináltan nem a Gondoskodó Budapest kategóriába tette (pedig ott lenne a helye), ahol 250 millió forint a főösszeg, hanem az Egész Budapest kategóriájába ahol 500 milliót költhetnek el.

Így a fentebb lévő két nagyobb támogatottságú ötlet nem söpri le azokat a törekvéseket, amelyeket a szélsőliberális Soros-féle álcivil lobbi megkövetel. A félő az, hogy a főpolgármester a későbbi döntéseinél is az érdektelenségbe torkolló „szavazást” használná fel indoklásként.

Amire viszont meglepően kevesen szavaztak állítólag, holott az emberek többségét ezek a fejlesztések érintenék: a Népliget megújítása, amely kilencszáz szavazatot kapott, a gyalogosátkelők biztonságosabbá tétele, amire csupán közel háromszázan voksoltak, s a mozgólépcsők létesítése a forgalmasabb aluljárókba is mindössze kétszázötven szavazattal a végén kullog. Ennél is rosszabb helyen áll az értékmegőrzők telepítése a Margitszigetre a futóknak: ez mindössze százötven szavazatot kapott eddig – már ha hinni lehet a fővárosi szavazás hitelességében, tisztaságában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában