fiatalítani akar

2020.09.10. 07:17

Gyurcsány újrapozicionálta magát: most akkor celeb vagy politikus?

Gyurcsány Ferenc a fiatalok behálózására mindenre képes: a csetrobot, a Gyurcsány-mémek, a #Feriaházban-turné, valamint a nemrégiben megrendezett nyári egyeteme után most itt vannak a Feris-gifek is. Kiszelly Zoltán politológus szerint ezekkel a húzásokkal a DK elnökének célja az, hogy újrapozicionálja magát, és feloldja a 2010 előtti kormányzásának az emlékét, közben pedig potenciális riválisát, a Momentumot is gyengíti.

A 2018-as választások után a DK elnöke már számos módon próbálta meg népszerűsíteni magát és pártját egyaránt, hogy a fiatalokból toborozzon magának szavazóbázist. Emlékezetes húzása volt a Messengeren működő csetrobotja, amivel úgy lehetett kommunikálni, mintha a politikussal beszélgetne valaki, vagy az EP-választások környékén vívott mémháborúja. Ezt követően #Feriaházban címmel országjáró turnésorozatot indított, ahol a fiatalok problémáira kereste a választ, valamint idén nyáron először meghirdette háromnapos nyári egyetemét is Balatonlellén, ahol a magyar politika viszonyait, a politikai kommunikáció működését és a DK politikusait ismerhették meg a résztvevők. Néhány nappal ezelőtt újabb dobással állt elő: 16 különböző ingyen letölthető Gyurcsány-gif jelent meg a kibertérben.

„Ezekkel a marketingfogásokkal a közel 60 éves politikus meg szeretné újítani a szavazóbázisát, az újszülöttnek pedig minden vicc új. A DK elnöke újra akarja pozicionálni magát, és oldani szeretné kormányzásának az emlékeit. Nyilván nem azoknál a korosztályoknál, akik elszenvedték ezt az időszakot, hanem a felnövekvő generációknál, ahol ezek a személyes tapasztalatok nincsenek meg. Számukra ezért azt próbálja kommunikálni, hogy egy fiatalos, trendi politikus, és nem az, aki egyszer már csődbe vitte az országot, vagy rendőröket küldött a saját népére” – mondta a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán. A politológus szerint az ex-miniszterelnök azért használja ezeket a felületeket, mert a fiatalok nem néznek tévét, hanem a közösségi médiát – Facebookot, Instagramot és a Youtube-ot fogyasztják -, de biztos benne, hogy a TikTok videómegosztót is meg fogja találni magának.

Kiszelly Zoltán arra is felhívta a figyelmet: Gyurcsány ezekkel a lépésekkel a Momentum területére is bemegy azért, hogy ezzel is gyengítse potenciális riválisát. Viszont a fiatalokat behálózó összes tevékenysége ellenére a Momentum továbbra is népszerűbb a fiatalok körében, mint a Demokratikus Koalíció, mivel a Fekete-Győr András vezette szervezet egy generációs párt. Nekik viszont az a problémájuk, hogy az idősebb korosztályt miképpen sikerülhetne megszólítani. Emiatt indították Kerpel-Fronius Gábort is – tette hozzá.

A politológus úgy véli, Gyurcsány azért is engedheti meg magának a lazaságot, mert bár ott lesz a következő parlamentben, de nem lesz listavezető 2022-ben. Kiselly Zoltán hozzátette: jelen állás szerint Karácsony Gergely főpolgármestert aktivizálják, aki korban és stílusban közelebb van a fiatal nemzedékhez, utána pedig a Demokratikus Koalíció EP-delegáltja, Dobrev Klára lehet még esélyes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában