Interjú

2020.01.02. 11:13

Gulyás Gergely: az embereket be kell vonni a döntésekbe

Nem lát kultúrharcot a színházakat érintő törvényjavaslatban, Karácsony Gergellyel „pillanatnyilag korrekt” a viszonya, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivői kinevezésétől pedig a kormányzati kommunikáció hatékonyságának javulását várja – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy interjúban.

Budapest, 2019. december 12. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. december 12-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Gulyás Gergely az atv.hu portálnak adott évzáró-évkezdő beszélgetésben az októberi önkormányzati választás eredményeit értékelve elmondta: a kormány támogatottsága országosan erős, 52-53 százalékos. Kiemelte: országosan a kormánypártok adják a legtöbb polgármestert, 19-ből 19 megyei közgyűlésben szereztek abszolút többséget, 13-10-re nyerték a megyei jogú városok polgármesteri székeit, míg a fővárosi közgyűlési többség és a főpolgármesteri cím az ellenzéké lett.

Szerinte a fővárosi eredményekhez az ellenzéki pártok összefogása – amit Lázár János úgy fogalmazott meg, hogy van a Fidesz és a „nem-Fidesz” -, valamint Borkai Zsolt adriai szexvideója is jelentősen hozzájárult, utóbbi szerinte az ellenzéki szavazókat mozgósította.

„Nincs kultúrharc”

Gulyás Gergely arról is beszélt: nem lát kultúrharcot a színházakat érintő törvényjavaslatban, és a színházak elfoglalásáról is nehéz szerinte úgy beszélni, hogy valamennyi ma hivatalban lévő színházigazgató – azok is, akik ellenük tüntettek – a fővárosi közgyűlés Fidesz-KDNP-s többségétől nyerte el a megbízatását.

A színházak kapcsán nincs szó kultúrharcról, csak felelősségvállalásról és egy egyszerű, világos, finanszírozási kérdésről

- emelte ki.

Azonban aggasztó jelenségként ítélte meg azt, hogy a főváros nem hosszabbította meg a Szabad Tér Színház vezetőjének megbízatását, és jövőbeni fenyegetések is elhangzottak az Újszínház esetében a főpolgármestertől. Emellett elfogadhatatlannak minősítette azt, ami a Katona József Színházban történt, mondta, utalva a zaklatási ügyre.

„A főváros fejlődését szolgálják a fejlesztések”

A Karácsony Gergely főpolgármesterrel való viszonyát „pillanatnyilag korrektnek” nevezte. Hozzátette: „személyekben rejlő akadálya nincs annak, hogy Budapest érdekében ott, ahol szükséges, a kormány és a főváros együtt tudjon működni”.

Arról is beszélt: rendszeresen szokott Tarlós István korábbi főpolgármesterrel beszélni, és budapesti ügyek is szóba kerülnek.

Az elmúlt kilenc év fővárosi fejlesztéseiről elmondta: azok többsége nem ideológiai színezetű volt, hanem a főváros fejlődését, jövőjét, egy XXI. századi európai világváros mércéjét alapul véve szolgálta. Ennek szerinte része, hogy minél több sportesemény van Budapesten, hogy jó a tömegközlekedés, hogy van olyan múzeumi negyed, mint amilyen a Liget-projekt. Része az állatkert és a budai Vár fejlesztése, de az egészségügyben a járóbeteg-ellátás fejlesztése is. Utóbbiban állnak talán a legközelebb az egyetértéshez a főpolgármesterrel – vélekedett Gulyás Gergely.

A szuperkórház kapcsán úgy fogalmazott: reméli, hogy

„ha már a stadionstopot sikerült feloldani, talán a kórházstopot sem fogja hosszú ideig fenntartani a főpolgármester”.

A kormány továbbra is úgy gondolja, hogy Budapestnek szüksége van egy új, zöldmezős beruházás keretében megépülő közkórházra.

„Az emberekkel együtt kell dönteni”

A kormánykommunikációban Gulyás Gergely szerint az a legjobb, ha minél világosabban, minél érthetőbben és főleg minél naprakészebben tudnak a média legszélesebb spektrumán megjelenni. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivői kinevezésétől azt várja, hogy mivel a „modern kommunikációt teljes egészében jól ismerő személy”, és közéleti tapasztalatai is vannak, a kormánykommunikáció hatékonysága érkezésével javulni fog.

Fontos kormányzati hagyománynak nevezte, hogy az embereket, ha lehet, be kell vonni a döntésekbe.

Ennek minden formáját keresni kell – utalt a nemzeti konzultációktól a piaci aláírásgyűjtésen át nagygyűlés rendezésére is.

Visszaigazolások a kormány döntéseiről

Orbán Viktor miniszterelnök szerinte politikai értelemben középkorú politikusnak számít Európában. Hangsúlyozta:

a magyar politikában a jelenlegi kormánypártoknál és ezen belül a hivatalban lévő miniszterelnöknél jobban senki nem ismeri a néplelket.

Ezt nem csupán az elmúlt három választás eredményével vagy az 1990 óta tartó fideszes eredményekkel, hanem azzal is magyarázta, hogy a kormányfő ma is nagy figyelmet fordít arra, hogy legyenek olyan csatornái, ahol közvetlen visszaigazolást kaphat egy-egy kormányzati döntésről.

Gulyás Gergely ezért nem tartja reálisnak, hogy 2022-ben más legyen a Fidesz miniszterelnök-jelöltje, mint Orbán Viktor.

„A Momentum az SZDSZ újjászületése”

Szerinte a kormánypártok 2022-es győzelmi esélyei nem attól függenek, hogy kik a kihívók.

Jó kormányzati teljesítménnyel és ennek érthető kommunikációjával és kézzelfogható, a mindennapokban is megnyilvánuló eredményekkel lehet választást nyerni 2022-ben

- hangsúlyozta. Hozzátette: a 106 egyéni választókerület indulóiról még nem született döntés.

Politikai ellenfeleik közül a DK-t nevezte a legerősebb ellenzéki pártnak, de mint mondta: Gyurcsány Ferenc DK-elnök népszerűségét a fiatalok körében nem látja. A Momentumot az SZDSZ újjászületéseként, egy korosztályos pártként jellemezte „sokkal rosszabb szellemi kapacitással és a saját hazájukhoz való még gyengébb kapcsolódási pontokkal”.

„A Fidesz nélkül nincs jobbközép Néppárt”

Az Európai Néppárttal való viszonyról úgy fogalmazott: a Fidesz maradása vagy távozása a néppárt számára irányválasztás kérdése. Ha a néppárt az a kereszténydemokrata, jobbközép, konzervatív pártcsalád kíván lenni, amely célok mentén a hetvenes években létrejött, akkor az nélkülünk és azok nélkül, akik ma a Fideszhez Európában barátilag viszonyulnak, nem fog menni – mondta.

Gulyás Gergely szerint a Fidesz távozása „a Néppárt számára a vég kezdete” lenne, a Fidesz számára pedig „valami újnak a kezdete”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában