fejlesztések

2018.10.12. 12:39

Grezsa: eddig több mint száz felújított óvodát adtak át a Kárpát-medencében

Üzenetként fogalmazta meg, hogy a külhoni magyarok, éljenek bárhol a világban, a magyar kormányra számíthatnak.

Eddig már több mint száz felújított óvodát adtak át a külhoni magyar területeken a vállalt 450-ből – mondta a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos pénteken Budapesten.

Grezsa István a Nemzetpolitikai Kutatóintézet tanácskozásán úgy fogalmazott: egy „dübörgő program” kellős közepén vannak, amely jelentős forrásokat mozgat meg.

A cél, hogy minden magyar gyermek, aki a Kárpát-medencében születik, anyanyelvi képzésben részesülhessen

- hangoztatta.

Kifejtette: a 38,5 milliárd forint keretösszegű programot két ütemben hajtják végre, a céldátum 2020. december vége. A fejlesztések 1641 intézményt és több mint 47 ezer külhoni magyar gyermeket érintenek, számukat a program végére szeretnék 60 ezerre növelni.

A miniszteri biztos kitért arra is, hogy a 38,5 milliárd forintból 33 milliárdra már leszerződtek. Az új intézmények közül négyet adtak át eddig, 11 alapkövét elhelyezték. Összesen 150 új intézmény kialakítását tervezik a felújítandók mellett – jelezte Grezsa István.

Beszámolt még arról, hogy 1664 magyar óvodába juttattak el hiánypótló fejlesztő játékokkal magyar sarkokat.

Grezsa István elmondta: öt központi szakmai konferenciát tartottak, és minden nemzetrész a saját szakképző programjait szervezi.

Hangsúlyozta: a számok mögött látni kell a teljes magyar közösséget. Üzenetként fogalmazta meg, hogy a külhoni magyarok, éljenek bárhol a világban, a magyar kormányra számíthatnak. Ugyanakkor üzenet a többségi nemzetnek is a program, hogy békejobbot nyújtanak feléjük, szeretnék velük közösen felépíteni az új Kárpát-medencét – fűzte hozzá.

A tanácskozáson ismertették a témában végzett, négy külhoni régiót érintő, 1977 fő megkérdezésével készült reprezentatív kutatást is. A felmérés során megfogalmaztak egy demográfiai kérdéssort, próbáltak választ keresni arra is, hogy ha van óvoda az adott településen, a szülők miért másik intézményt választanak.

Rákóczi Krisztián kutató elmondta: a 2011-es népszámlálások minden külhoni régióban népességcsökkenést mutattak. Bár pozitív trend azóta sem következett be, világosan látható, hogy ez a folyamat az utóbbi az években kedvezőbbé vált, s több régióban a stabilizálódás jelei mutatkoznak.

A tömbmagyar területeken kifejezetten kedvező elmozdulás tapasztalható – jelezte. A többi területen a folyamat lassítása, megállítása lehet eredmény. Azt

reális célnak nevezte, hogy 2020-ra 60 ezerre növeljék a magyar óvodai nevelésbe bekapcsolódó gyermekek számát.

A nemzetpolitika nagy feladata lesz ugyanakkor, hogy a magyar nyelvű óvoda után a szülők a magyar nyelvű iskola mellett döntsenek – jegyezte meg.

Ferencz Viktória kutató elmondta: a felmérésben Kárpát-medencei szinten azt találták, hogy a szülőknek nem a nyelvi szempontok a legfontosabbak, hanem az óvodai ellátás minősége. E szempont után az is fontos, mérlegelés tárgya, hogy a gyermek mindent értsen, illetve a nyelvi folytonosság fenntartása.

Tehát azért járatják magyar óvodába a gyermekeket, mert utána magyar iskolát szeretnének választani számukra – hangzott el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában