Gondosan felépített baloldali kampány része volt az álmentős története

Lépésről lépésre, több héten keresztül építette fel az baloldali sajtó a Németh Athina nevű álmentő beszámolóira alapozott kormányellenes kampányát. A csaló egyre színesebben előadott történetében folyamatosan nőtt a száma azoknak a betegeknek, akik állítólagosan életüket veszítették a koronavírus miatti „kórházkiürítések” során. Az álhírkampányba beszállt az MSZP is, valamint több külföldi sajtóorgánum is átvette Németh képtelenségeit.

Nagyjából másfél hónap alatt, szisztematikusan épített fel a baloldali sajtó egy, a magyar egészségügyet lejárató kormányellenes kampányt a magát mentősnek kiadó Németh Athina rémtörténeteire alapozva. A kitalált halálesetekkel a koronavírus járvány miatti kórházi ágyfelszabadításokat igyekeztek átgondolatlannak és embertelennek beállítani. A mentőápolóként és mentőtisztként is emlegetett csaló egyre szenzációhajhászabb beszámolóit a kisebb portálok forgatták néhány hétig, mielőtt a fősodrú baloldali média, valamint a külföldi sajtó is felkapta azokat. Jelentősen megnövelte a rémhírek idézettségét, hogy az MSZP-s Korózs Lajos is videót készített az álmentővel, ám hamar fény derült a szélhámosságra, a felvétel pedig az utóbbi idők egyik legnagyobb szocialista fiaskójává vált, s még Horváth Csaba, a párt fővárosi frakcióvezetője is elismerte a felelősségüket a rémhírterjesztő videóval kapcsolatban – írja a Magyar Nemzet.

A Pesti Hírlap kezdte

Elsőként a Pesti Hírlap közölt cikket a témában, Haldoklókon segít önként a mentős címmel, április 22-én. Ebben még arról lehetett olvasni, hogy Némethet hárman keresték meg, akik közül ketten végstádiumú tumoros betegek voltak. Az álmentő azt hangoztatta, hogy a pácienseknek hospice ellátásban lett volna a helyük, ám még a fizetős intézményekben sem volt hely. Szavai szerint a betegek fájdalomcsillapítót sem kaptak, s hazaküldésük után még az infúziót is ő íratta fel a háziorvossal. Két nappal később a lap már arról írt, hogy Németh Athina kilenc hazaküldött ápoltjából három halt meg. Az álhírt átvette az Északihírnök.hu és a Civilhetes.net, az utóbbi azt is hozzátéve, hogy a felhatalmazási törvény és a kórházi orvosok okozták emberek halálát. Ezt követően, április 26-án már arról számolt be a portál, hogy Németh tíz ápoltja közül kilencen haltak meg. A történetet azzal is kiszínezték, hogy az egyik páciensnek friss és nyílt hasi sebe volt, amelyet nem varrtak össze rendesen a betegnek a kórházból történő elbocsátása előtt.

Nem maradhat ki a Klubrádió

A hangzatos történetet ugyanaznap a Klubrádió Esti gyors című műsora is leadta, ahol Németh Athina ismét elmondta, hogy a rábízott tíz emberből csak az az egy maradt életben, akit a Mazsihisz szeretetkórházban helyezett el. Másnap a Hvg.hu is lecsapott a sztorira, amelyben Szabó Tímeát, a Párbeszéd társelnökét idézték, aki a parlamenti felszólalásában a csaló beszámolójára alapozva az egészségügyi kormányzatot is élesen bírálta. Érdemes megjegyezni, a cikkbe csak később illesztették be azt a mondatot, hogy nem tudják, a politikusnak volt-e lehetősége ellenőrizni az állítások valósságtartalmát.

Korózs Lajos Németh Athina álmentő történetére építette fel a hazug propagandavideót
Fotó: ATV / YouTube

Még ugyanaznap Szabó tálalását átvette a Hírstart.hu, a Borsod24.com, és a Klubrádió is bejátszotta Szabó szavait. Utóbbi másnap ismét behívta Németh Athinát, aki újból elmesélte a hamis történetét, arról, hogy „méltatlanul, kínok között” hunyt el a kilenc gondozottja néhány nap leforgása alatt.

Aki beszáll: Farkasházy Tivadar

A Hírklikk.hu már egyenesen „Kásler ágycsökkentésének halálos áldozatairól” értekezett. Tényként írták, hogy a Némethtel kapcsolatba került tíz család súlyosan beteg hozzátartozóit Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének a „leghatározottabb utasítására küldték haza”. Azt is állították, hogy a kilenc elhunyt betegből nyolcat a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház küldte haza. Kásler ágycsökkentésének állítólagos halálos áldozatairól írt a Pestistop.hu is április végén. A következő napokban több kisebb portál írt az állítólagos halálesetekről, s május 7-én a Hírklikk már Újabb emberi jogi válság veszélye Magyarországon címmel között cikket. Ebben a Human Rights Watch nevű jogvédő szervezetet idézték, amely Németh Athina beszámolója alapján a kormányt bírálva értekezett arról: nem megengedhető, hogy a járvány miatt megfosszák az embereket az alapvető egészségügyi ellátástól.

Május 8-án a Magyar Hang a Tagadástól a beismerés felé címet adta a témában készített cikkének, amelyben az álmentő azt állította, hogy a háziorvostól sem kapott segítséget, és az onkológus sem jött ki, így ő szerezte be az oxigénpalackot és a betegmozgatáshoz szükséges emelőt. Május 12-én Szabó Tímea az ATV képernyőjén idézte fel az állítólagos kilenc halott történetét, egyúttal amiatt aggódott, hogy „nem tud rendesen megvalósulni az egészségügy újranyitása, mert továbbra is káosz van”. Május második felében Farkasházy Tivadar is beszállt az álhírre épülő lejáratókampányba, s Facebook-oldalán vélte úgy, hogy „Kásler az utolsókat rúgja”.

Atomot dobtak – magukra

Június hetedikén pedig az MSZP Facebook-oldalán jelent meg egy drámai hangú kisfilm, amelyben Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöke Némethet olyan éjszakai műszakban dolgozó mentőtisztnek mutatta be, aki nappal áldozatos önkéntes munkát végez. Az interjúban a „kórházkiürítések” állítólagos áldozatairól beszéltek. Korózs videóját átvette a többi között az Index, a 24.hu, az ATV, a 44.hu, a Mérce, valamint az Alfahír is. A szocialista kötődésű Hírhugo.hu pedig egyenesen arról értekezett, hogy „Ledobta az atomot az MSZP”. A külföldi lapok közül egyebek mellett a The Financial Times, az NBS News, valamint az Euronews is közölte Németh kamu beszámolóit. Mint korábban megírtuk, Németh Athina sem az Országos Mentőszolgálat, sem a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, sem pedig az Állami Egészségügyi Ellátóközpont nyilvántartásában nem szerepel, s az MSZP is eltüntette a vele készített videót a Facebook-oldaláról. Az OMSZ elhatárolódó közleménye után Németh már a Samaritanus Mentőszolgálat dolgozójának vallotta magát, ám hamar kiderült, hogy ez sem igaz. Az álmentő által emlegetett páciensek közül egyről lehet tudni, hogy valóban létezett.

Azonban Szeleczki Lilla festőművész édesanyjának a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház felajánlotta az intézményi ápolást, ám az idős hölgy a távozás mellett döntött, később az otthonában hunyt el.

Dosszié

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Mérföldkőhöz ért az atomerőmű-beruházás
galériával Tapodi Kálmán
Új levelek kerültek a születések fáira Szankon
Bonyolódik / 25 perce
A baloldali Hírklikkre tolja át a hamisítást a csodamasina lobbistája
A zűrzavart azzal fokozta, hogy saját magát is hiteltelen nyilatkozóként mutatta be.
Gyász
"Drága jó szívét, két dolgos kezét Áldd meg Atyánk. S mi köszönjük, hogy Ő lehetett a mi Édesanyánk!" Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága Édesanyánk, Nagymamánk, Dédimamánk, Keresztanyánk, Anyósunk és Nászasszony özv. NAGY JÁNOSNÉ Dudás Julianna életének 92. évében szerető szíve megszűnt dobogni. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2020. július 7-én, 9.45 órakor helyezzük örök nyugalomra a kecskeméti Köztemetőben a római katolikus vallás szertartása szerint. A gyászoló család.
"Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm" Zsolt.23,1 A boldog feltámadás reményében tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KERESZTES KÁROLYNÉ Csuri Erzsébet életének 85. évében 2020. június 26-án elhunyt. Utolsó földi útjára 2020. július 6-án, hétfőn 9.45 órai kezdettel kísérjük a római katolikus egyház szertartása szerint a kecskeméti Köztemetőben. Gyászmise a piarista templomban július 6-án, hétfőn 18.30 órakor kezdődik. Minden külön értesítés helyett. Emlékét kegyelettel megőrizzük! Gyászoló Férje és a Kecskeméti Refomátus Egyházközség
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. KÓSA ANTALNÉ Mező Éva kecskeméti lakos, 84 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 8-án, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek. A gyászoló család.
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága férjem, szeretett édesapánk BAKOS BÉLA kecskeméti lakos, 85 éves korában elhunyt. Utolsó útjára 2020. július 7-én, 11.45 órakor kísérjük a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család.
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DARÁNYI ALBERTNÉ Könyves Erzsébet a Kecskeméti Konzervgyár volt dolgozója kecskeméti lakos, 86. életévében, 2020. június 29-én, méltósággal viselt betegségben elhunyt. Temetése 2020. július 6-án, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH IMRE kecskeméti lakos, 78 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 9-én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Feledni Téged nem lehet, Csak meg kell tanulni élni Nélküled." TÓT ZOLTÁN halálának egy éves évfordulóján. Soha nem feledünk! Szerető szüleid.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LACZAY TAMÁS erdőfelügyelő kecskeméti lakos, 2020. június 27-én életének 71. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2020. július 6-án, hétfőn 15.00 órakor a kecskeméti Köztemetőben, a református vallás szertartása szerint helyeztetjük örök nyugalomra. Drága emléke szívünkben él! A gyászoló család.
"Nem múlnak Ők el, akik szívünkben élnek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS ANDRÁS kecskeméti lakos, 68 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 3-án, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
"Amilyen rövid volt az életed, most éppolyan keserű fájdalom nélküled." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA JÓZSEF gitáros kecskeméti lakos, 57 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 3-án, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Édesanyád és nevelőapád.
"Nem múlnak ők el, akik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek, ők itt maradnak bennünk csöndesen még..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÖRÖSMARTY LÁSZLÓ kerekegyházi lakos, 67 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 1-jén, 13.00 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk KAKÓ JÁNOSNÉ Vasadi Balázs Julianna 2020. június 24-én, életének 92. évében Isten akaratában megnyugodva örök nyugovóra tért. Drága szerettünktől 2020. július 2-án, csütörtökön 10.00 órakor veszünk búcsút a lakiteleki Köztemetőben, református vallás szerint. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik SÁNDOR FERENCNÉ Benda Ilona temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"Tiéd a csend, a nyugalom, miénk a könny, a fájdalom." Fájó szívvel tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KATONA JÁNOS kecskeméti lakos, 92 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 2-án, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Mátrai Ildikó ~ Ferencz Ildikó egyetemi docens a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar Vízellátási és Csatornázási Tanszék oktatója 2020. június 22-én, 56 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2020. július 2-án 14 órakor veszünk búcsút a Véméndi temetőben. Gyászmiséjét 2020. julius 2-án 13 óra 15 perckor tartjuk. Drága emléke szívünkben él. Az elhunytat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem saját halottjának tekinti.
"Addig vagy boldog, míg van ki szeret, Aki a bajban megfogja a kezed, S hogy mily fontos is volt neked, Csak akkor tudod, ha már nincs veled." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKASINSZKY ISTVÁNNÉ Varga Margit kecskeméti lakos, 88 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 29-én, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. BACSA FERENC hetényegyházi lakos, 79 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. június 30-án, 15.00 órakor lesz a hetényegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Vissza adom Uram bő ajándékodat Most, hogy végig jártam földi utamat. Szívetek ne fájjon soha érettem, Boldog voltam nagyon, míg köztetek éltem." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LACZKÓ JÓZSEF lajosmizsei lakos, életének 87. évében elhunyt. Drága halottunk hamvait 2020. június 26-án, 13.00 órakor helyezzük örök nyugalomra a lajosmizsei temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek és fájdalmunban velünk éreznek. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen, drága lelked nyugodjon békében." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÁNDOR FERENCNÉ Benda Ilona helvéciai lakos, 94 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. június 26-án, 13.00 órakor lesz a helvéciai temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RITTGASZER LÁSZLÓ ágasegyházi lakos, 58 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 24-én, 15.00 órakor lesz az ágasegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
kvíz / 2 órája
Ön mennyire ismeri Bács-Kiskun megye tavait?
baon.hu
galériával / 3 órája
Pusztafutást tartottak Solton
Lencsés P. Anna
nincs légköre / 3 órája
Először figyelték meg egy gázóriás magját
pannon gyepek / 4 órája
Fotópályázatot hirdettek a gyepes élőhelyek bemutatására
csúszik / 4 órája
Márciusra halasztották a hollywoodi színészcéh díjainak átadását
Osztrák Nagydíj / 5 órája
Bottas nyerte a nyári idénynyitót