Nem ugyanaz a kettő

2018.12.21. 08:44

Gaudi-Nagy Tamás: nagy a különbség a 2006-os és a mostani zavargások között

Az ország destabilizációjára nem lehet alapjogokat felhasználni, az MTVA székházába bejutó országgyűlési képviselők azonban ezt tették – jelentette ki az ügyvéd egy tévéinterjúban.

A 2006-os zavargások és az idei Kossuth téri események között az önkény az egyetlen átkötő elem – hangsúlyozta Gaudi-Nagy Tamás az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője felidézte: a mai ellenzékiek akkoriban állami oldalról tudták gyakorolni az önkényt, hiszen mögöttük volt a karhatalom, most pedig a hatalom megszerzése érdekében szintén önkényt alkalmaznak, csak már nincs mögöttük az állam, de az eszközeik ugyanazok.

Nagy különbség az is a két esemény között, hogy 2006-ban nemzeti, hazafias célú akció volt, hiszen a baloldali kormány akkoriban olyan mértékben szolgáltatta ki hazánkat az EU-nak, hogy annak is fennállt a veszélye, hogy gyarmati létbe szorulunk.

Ma viszont alapvető kormányzati cél a nemzeti önrendelkezés megőrzése, ezzel szemben az ellenzékiek nyíltan zászlójukra tűzték az uniós ügyészséghez való csatlakozás programját – hangsúlyozta.

Ez már rég nem arról szól, hogy a munkavállalók érdekeivel foglalkozzanak, hiszen 2010 előtt olyan bérviszonyok mellett kellett dolgozniuk a munkásoknak, amihez képest most a bérkiáramlás szintje ad egy egzisztenciális biztonságot – tette hozzá.

A teljes beszélgetést itt tudja megtekinteni:

https://stream.echotv.hu/videos/2018/12/720/20181220_napi_aktualis_gaudi_nagy_tamas.MP4

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában