Járvány

2021.11.10. 11:28

Franciaországban a védettségi igazoláshoz az idősek számára kötelező lesz a 3. oltás

Franciaországban a koronavírus elleni védettséget igazoló dokumentum érvényességét december 15-től három védőoltáshoz kötik a 65 éven felüliek és a veszélyeztettek számára – jelentette be keddi televíziós beszédében Emmanuel Macron államfő.

Az emlékeztető oltást a Pfizer/BioNTech vakcinájából az idősebb korosztály szeptember óta igényelheti, a jogosultaknak azonban egyelőre csak a fele vette fel.

A vírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolást vagy 72 óránál nem régebbi negatív tesztet) augusztus eleje óta kötelező bemutatni a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyeken, így a vendéglátóhelyeken, beleértve a teraszokat is, a vonatokon és a távolsági buszokon, a sportlétesítményekben, a kórházakban, valamint a kulturális intézményekben, mozikban, színházakban, koncerttermekben.

A 67 millió lakosú országban a teljes lakosság 77, az oltásra jogosultak 90 százaléka vette fel a koronavírus elleni oltást.

Az elnök jelezte, hogy az 50 és 64 év közöttiek számára december elején nyílik meg a lehetőség a harmadik adag igénylésére.

Az emlékeztető oltás célja a vakcina által biztosított immunitásszint megőrzése a koronavírus okozta megbetegedés súlyosabb formáival szemben.

Emmanuel Macron emlékeztetett arra, hogy bár Európában még nem ért véget a járvány, ismét emelkednek az adatok, a védettségi igazolásnak köszönhetően Franciaországban eddig sikerült ellenőrzés alatt tartani a járványt. Elmondta azt is, hogy a kötelező maszkviselés is érvényben marad a zárt terekben 6 éves kortól. Más korlátozásokat (kijárási tilalom, lezárások, karantén) nem tervez a kormány, ahogy a 11 évnél fiatalabbak oltását sem.

A 100 ezer lakosra jutó fertőzöttek országos átlaga jelenleg 75 az előző heti 62-höz képest, a napi esetszám átlaga az elmúlt hét napban 23 százalékkal 7 ezerre emelkedett, de kedden már több mint 12 ezer új esetet jelentettek. A kórházi felvételek száma egy hét alatt 40 százalékkal nőt, jelenleg 7600 fertőzöttet ápolnak kórházban, ebből intenzív osztályon 1100-en vannak, ez utóbbi szám stagnál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában