jó hír

2021.02.19. 12:46

Fokozatosan hígul a Szamost és a Tiszát érő szennyezés

A nehézfémek koncentrációja a Tisza bő vízhozamának köszönhetően Vásárosnaménynál már két és félszeresre oldódott. Ahogy a csóva Tokajnál eléri majd a Bodrog torkolatát, a mellékfolyó vízhozama várhatóan tovább hígítja a szennyeződést.

Fokozatosan hígul a Romániából csütörtök hajnalban a Szamoson át érkezett szennyezés – tájékoztatott az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken.

Időközben a Szamos apadása miatt lehetővé vált a zsilipek megnyitása és az árvízvédelmi töltésen kívül rekedt belvizek beeresztése a folyóba, ami további hígulást eredményez – áll a közleményben.

A figyelőszolgálat jelentése szerint már sem a Szamos, sem a Tisza vizében nem tapasztalható elszíneződés

- emelték ki.

A szakemberek azzal számolnak, hogy a Tiszán haladó szennyezés pénteken dél körül éri el Záhony térségét, Tiszalökhöz pedig szombaton kora este jut. Úgy vélik Tiszalöknél már várhatóan nem lesz mérhető szennyező hatás. A védekezés további lépései az újabb laboratóriumi eredményektől függenek – fejtették ki.

Felidézték: az OVF szerdán kora délután értesült a román féltől arról, hogy a Szamoson bányameddőből származó nehézfémszennyezés várható. Azonnal megtették a szükséges intézkedéseket: a folyó valamennyi mellékfolyásán elzárták a zsilipeket, állandó és fokozott figyelőszolgálatot rendeltek el, valamint az érintett szakaszokon értesítették a vízhasználókat a szennyezés érkezéséről. A védekezés elsődlegesen arra irányul, hogy a terhelés a mederben haladjon tovább, ne maradjon a hullámtéri területeken, illetve ne fordulhasson elő a szennyezett víz felhasználása, fogyasztása – közölték.

A csóva levonulásának folyamatos nyomon követése és a szükséges intézkedések meghatározása céljából a Szamos és a Tisza kijelölt helyszínein rendszeres időközönként vízmintát vesznek a szakemberek. Azt már az első laborvizsgálatok megállapították, hogy cianidszennyezés nem áll fenn, ugyanakkor több nehézfém is (cink, réz) emelkedett koncentrációban jelent meg a vízben – olvasható az OVF közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában