költségvetési csalás

2018.04.17. 09:45

Fiktív számlákat állított ki egy bűnszervezet

Őrizetbe vették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi pénzügyi nyomozói annak a bűnszervezetnek a vezetőit és tagjait, amely több mint hárommilliárd forintról állított ki fiktív számlákat - közölte a NAV kedden az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a megalapozott gyanú szerint a számlagyárat három férfi koordinálta, a bűncselekményben részt vett a szervezet egyik vezetőjének felesége és sógora is, valamint egy testvérpár cége is fogadott be hamis iratokat. A jellemzően reklámtevékenységről szóló fiktív számlák áfatartalmával különböző cégek csökkentették fizetendő adójukat – tették hozzá.

A számlák alapján közel hétszázmillió forint áfát helyeztek jogosulatlanul levonásba, amelynek megtérülésére a NAV pénzügyi nyomozói ingatlanokat, bankszámlákat, járműveket és törzsbetétet vettek zár alá. A bűnszervezet három vezetőjét és nyolc társukat őrizetbe vették, valamint még további négy személyt gyanúsítottként hallgattak ki.

Hozzáfűzték, a harmadik vezetőt az autópályán „kapcsolták le”, mert a helyszíni intézkedések alatt Romániából hazaindult.

A közlemény szerint a NAV mintegy harminc helyszínen foglalt le bizonyítékokat, mentett le adatokat és állított elő gyanúsítottakat. Az akciót segítette a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya is, mivel a bűnszervezet egyik vezetőjénél engedéllyel tartott vadászfegyverek is voltak.

A bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás esetén akár húsz évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható – írták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában