Erőszakos hatalomátvételt hiúsított meg a szudáni katonai vezetés

Erőszakos hatalomátvételt hiúsított meg a Szudánt irányító átmeneti katonai tanács (TMC) egyik tagjának csütörtök esti bejelentése szerint. Ez egy héttel azután történt, hogy a TMC és a demokráciapárti ellenzéki koalíció megállapodott a hatalom megosztásáról a választásokig tartó átmeneti időszakra.

Dzsamal Omar altábornagy közleményében azt írta: a hatalomátvételt a hadsereg egy kis csoportja, illetve a hírszerzés egyes aktív és nyugalmazott tagjai kísérelték meg. Közülük eddig 16-ot tudtak letartóztatni, a csoport vezetőjét is. Azonban nem nevezett meg senkit, és azt sem közölte, hogy hol történt a puccskísérlet.

„A hatalomátvételi kísérlet kritikus időben történt”, a megállapodás szerinti független technokrata kormány megalakulása előtt, éppen annak megakadályozására – szögezte le Dzsamal Omar.

A TMC és az ellenzéki Szabadság és Változás Erői (DFCF) egyetértésre jutottak abban is egy héttel ezelőtt, hogy elhalasztják a törvényhozó tanács megalakítását, amelynek létrehozásáról korábban már elvi megállapodás született köztük.

A katonai tanács és a DFCF tárgyalásai június elején kudarcba fulladtak, mert a biztonsági erők erőszakkal felszámolták tüntetők egy táborát a hadsereg főhadiszállásával szemben, Kartúmban. A tüntetések szervezői szerint a rajtaütésben több mint 100 ember vesztette életét. Az ellenzék, bár korábban többször elutasította az egyeztetések folytatását, végül elfogadta Etiópia és az Afrikai Unió közvetítését.

A tiltakozók április 6-án – öt nappal Omar el-Besír volt elnök megbuktatása előtt – táboroztak le a hadsereg főhadiszállásával szemben. Követelték, hogy a hadsereg a lehető leghamarabb adja át az ország irányítását egy civil kormányzatnak.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Több mint ezerkétszáz pályázat érkezett az MVM okosbútor-pályázatára
szponzorált tartalom
A legjobb fiatal zeneművészek díja
galériával Pozsgai Ákos
Elárvult kutyakölyköket mentettek Kelebián
Rövidpályás úszó-Eb / 6 perce
Késely döntőbe jutott 400 gyorson
A férfi vegyesváltó pedig országos csúccsal kvalifikálta magát a fináléra.
Gyász
"Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm" Zsolt. 23,1 A boldog feltámadás reményében tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BAKOTA ANDRÁS életének 89. évében, 2019. november 24-én elhunyt. Utolsó földi útjára 2019. december 11-én, szerdán, 10.00 órai kezdettel kísérjük a református egyház szertartása szerint a kecskeméti Református Temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük! Kecskeméti Református Egyházközség
"Elmentem, mert mennem kellett, de a szívetek mélyén örökké veletek leszek." Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy SZAKONYI GYÖRGY kecskeméti lakos, 2019. november 25-én életének 97. évében elhunyt. Temetése 2019. december 12-én, 10.45 órakor katolikus szertartás szerint lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család.
"Az élet örök..." Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett Édesanyánk FÜREDI IMRÉNÉ Balla Krisztina kecskeméti lakos, 85 éves korában, 2019. november 27-én elhunyt. Végső nyughelyére 2019. december 13-án, 11.45 órakor kísérjük a kecskeméti Köztemetőben.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk, nagymamánk CSÍK JÁNOSNÉ Papp Katalin életének 89. évében, 2019. november 26-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 11-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben a református egyház szertartása szerint. Köszönet azoknak, akik a búcsúztatásán megjelennek. Emléke örökké szívünkben él. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSÖRGŐ TIBOR JÁNOS kerekegyházi születésű, zsámbéki lakos, 79. életévében elhunyt. Temetése 2019. december 10-én, 13.00 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család.
"Számunkra Te soha nem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BEREGSZÁSZI JÓZSEF asztalos kecskeméti lakos, 74 éves korában, hosszantartó betegség után, 2019 november 23-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. december 10-én, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KRISTÓ SÁNDORNÉ Megyeri Magdolna kecskeméti lakos, 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 10-én, 11.00 órakor lesz a kecskeméti Református Temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Emberi törvény kibírni mindent, s menni mindig tovább, még akkor is, ha nem élnek már benned remények és csodák." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KISHÁZI PÁL nyugállományú honvéd őrnagy, az MH. 59. Szent Györgyi Dezső Repülőbázis tisztje, majd a Konica Minolta Magyarország Kft. kecskeméti telephelyének dolgozója életének 58. évében, méltósággal viselt súlyos betegségben 2019. november 24-én elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvasztás utáni katonai szertartással történő búcsúztatása 2019. december 9-én, 11.45 órakor a kecskeméti Köztemetőben lesz. A gyászoló család.
"Úgy mentél el ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében!" Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁL CSABÁNÉ Kovács Klára kecskeméti lakos, életének 59. évében szíve megszűnt dobogni. Hamvasztás utáni temetése 2019. december 10-én, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak,akik a temetésen megjelennek. A gyászoló család.
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BIMBÓ JÓZSEFNÉ Szabó Mária kecskeméti lakos, 92 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 6-án, 15.00 órakor a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Elmentem, mert mennem kellett, de a szívetek mélyén örökké veletek leszek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS JÓZSEFNÉ Csernák Erzsébet Kecskemét-kisfái lakos, 81 éves korában elhunyt. Temetése 2019. december 5-én, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KORMÁNY BÉLA hetényegyházi lakos, 75 éves korában hosszú súlyos betegség után elhunyt. Temetése 2019. december 5-én, 10.45 órakor lesz a hetényegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család.
"Ma is, mint oly sokszor Rátok emlékezünk, régi idők fénye ragyogja szívünk. Nem feledünk soha, míg csak szívünk dobban, velünk voltatok mindig jóban és rosszban." Fájó szívvel emlékezünk szüleink TORNYI JÁNOSNÉ Németh Mária halálának ötödik és TORNYI JÁNOS halálának közelgő első évfordulójára. 3 gyermeke és családjaik
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GULYÁS IMRÉNÉ Ványolós Mária életének 90. évében itt hagyott bennünket. Utolsó útjára 2019. december 2-án, 13.00 órakor kísérjük a lakiteleki Köztemetőben. Ezúton megköszönjük a temetésen való részvételt. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GALAMBOS SÁNDORNÉ Bori nővér Honvédkórház volt dolgozója kecskeméti lakos, életének 81. évében elhunyt. Temetése 2019. december 3-án, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Adhat az Isten márványból palotát, csak egyet nem adhat még egyszer: drága jó Édesanyát." Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága Édesanyám, Anyósom, Nagymamám SZUROK JENŐNÉ Julika 2019. november 15-én életének 83. évében eltávozott. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2019. november 29-én, 13.00 órakor a kecskeméti Köztemetőben búcsúztatjuk. Gyászmise a temetés után 15.00 órakor lesz a kecskeméti Barátok templomában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
Édesanyánk Dr. CSÁSZI ERZSÉBET búcsúztatása 2019. december 2-án, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Szerető gyermekei.
"Testem elment, itthagyott, de a lelkem csillagként az égen örökké fent ragyog." Fájó szívvel szeretnénk tudatni mindenkivel, hogy szeretett Édesanyánk VARGA JÓZSEFNÉ Szabó Irma Mária üzletvezető, kereskedő, vállalkozó, szeretni való feleség és Édesanya, életének 70. évében, 2019. november 8-án feladta a harcot. Az utolsó pillanatig küzdött, de van olyan amit nem lehet leküzdeni, a Sorsot. Most már apa vigyáz rá és egymás társaságát élvezik. Végső búcsút 2019. november 30-án, szombaton 10.00 órakor kezdődő szertartással veszünk a kecskeméti Köztemetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzzék, koszorúk, virágcsokor helyett egy szál fehér virággal búcsúzzanak. Köszönettel: Gyermekei
"Küzdelmes volt az út, mely most véget ért, fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. KOZMA IMRE kerekegyházi lakos, 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 29-én, 10.00 órakor lesz az ágasegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Megállt egy nemes szív, mely értünk dobogott, s pihen a két áldott kéz, mely értünk dolgozott." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy özv. GERBER MIKLÓSNÉ Olajos Hajnalka kecskeméti lakos, 81 éves korában, 2019. november 18-án hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 29-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
kisszállás / 44 perce
Éles lőszerrel töltött fegyverrel ment élelmet kérni
police.hu
advent / 1 órája
Testileg és lelkileg is készülünk a karácsonyra
Kecskemét / galériával / 1 órája
Betlehemezéssel hirdetik az Örömhírt
Sebestyén Hajnalka
fogyasztási szokások / 2 órája
A magyar mobilnetforgalom 95 százaléka már 4G-n zajlik
lezárt nyomozás / 2 órája
Fejbe rúgták a félegyházi férfit, eltört az arccsontja
police.hu
heliopoliszi italozás / 2 órája
Már az ókori Egyiptomban is folyt a sör