Ország-világ

2020.12.22. 18:25

Eredményes volt az őszi érettségi időszak

Jelentősen javult a vizsgák átlageredménye is.

A 2020. őszi vizsgaidőszakban a módosított szabályok alapján rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló és javító, valamint – a kormány döntése értelmében – előrehozott vizsgára is lehetett jelentkezni.

A tavalyi létszám háromszorosa, összesen mintegy 27.600 vizsgázó több mint 35.000 vizsgára jelentkezett (8.600 emelt, 26.400 pedig középszinten). Döntő többségük a tavasszal, a járványügyi védekezés miatt elmaradt előrehozott vizsgát tette most le (23.300 vizsga).

Jelentősen javult a vizsgák átlageredménye is.

A Kormány december 18-i rendeletével még rugalmasabbá teszi az érettségizők lehetőségeit: a járványügyi helyzetre való tekintettel kedvezően módosulnak az érettségi lebonyolításának technikai szabályai. A módosítás az alsóbb éves érettségizők számára lehetővé teszi, hogy írásbeli vizsgaeredményük érvényben tartása mellett, pótló vizsgáikat mostantól bármely (tavaszi vagy őszi) vizsgaidőszakban letehessék, így nem kell azzal a rendes érettségi vizsgájukig várniuk.

A vizsgaszabályzat másik, átmeneti rendelkezése a most végzős vizsgázók számára teszi lehetővé azt, hogy az ősszel esetleg befejezetlenül maradt középszintű vizsgáikat pótló vizsgán – az írásbeli vizsga eredményének megtartása mellett – a 2021. május-júniusi vizsgaidőszakban, azaz a rendes vizsgáik mellett, a hiányzó szóbeli vizsga letételével fejezhessék be, akkor is, ha ezzel párhuzamosan ugyanabból a vizsgatárgyból emelt szinten is vizsgáznak.

Az előzetes statisztikák szerint egyébként a középszintű vizsgák átlaga a tavaly őszi 31% helyett 78% lett, az emelt szintű vizsgák esetén a tavalyi 75% helyett 78%-os lett az átlageredmény. A sikertelen vizsgák aránya a 2019 őszén mért 13% helyett idén mindössze 1,5%.

Az új eljárásrendről részletesebb tájékoztatást találhatnak az Oktatási Hivatal honlapján:

https://www.oktatas.hu/kozneveles/erettsegi/gyik_uj/?itemNo=6

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában