Illegális bevándorlás

2021.08.19. 13:22

Embercsempész-hálózatot számolt fel a szlovén rendőrség

Embercsempész-hálózatot számolt fel a szlovén rendőrség, a bűnbanda tagjai a gyanú szerint legkevesebb 17 illegális bevándorlónak segítettek Bosznia-Hercegovinából Horvátországon és Szlovénián keresztül Olaszországba jutni – közölte a koperi rendőrség csütörtökön.

A hatóságok letartóztattak egy szlovén és egy boszniai állampolgárt. Egy koszovói állampolgárt pedig, aki szintén a bűnbandához tartozott, az olasz hatóságok fogtak el. Három további szlovén után még nyomoz a rendőrség.

A 31 és 33 év közötti embercsempészek ellen vádat emeltek. A tavaly június közepén elfogadott új szlovén törvény szerint háromtól tizenöt évig terjedő börtönbüntetés szabható ki rájuk.

A vádlottak bérelt kisteherautókat használtak az embercsempészethez, ételt, italt és ruhát is szállítottak a migránsoknak.

A vádak szerint az embercsempészek legalább 68-85 ezer euró (24-30 millió forint) törvénytelen haszonra tettek szert. A bangladesi, iraki, iráni és afganisztáni állampolgárok fejenként 4-5 ezer eurót fizettek azért, hogy eljussanak Olaszországba, és további 350 eurót a szállítási költségekért.

Szlovéniában az év első hét hónapjában 4495 határsértőt tartóztattak fel a hatóságok, 40 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában.

A migránsok főként Szerbiából és Montenegróból érkeznek Boszniába, ahonnan Horvátországba, majd Szlovéniába, onnan pedig a nyugat-európai országokba szeretnének eljutni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában