Járvány

2021.03.15. 21:01

EMA: az AstraZeneca-vakcina előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatásokat

Eddig több millió embert oltottak már be a brit-svéd vakcinával és csak néhány esetben jelentkezett tromboembóliás tünet, ráadásul az sem biztos, hogy ennek egyáltalán köze van az oltáshoz.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) hétfői közleményében azt hangsúlyozta, hogy AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatát.

Az unió hágai székhelyű gyógyszerfelügyeleti testülete közölte, hogy a szervezet gyógyszerbiztonsági bizottsága péntek óta vizsgálja a vakcina alkalmazása után néhány embernél fellépett tromboembóliás tünetekről szóló jelentéseket. A panaszok miatt több EU tagállamban elővigyázatosságból ideiglenesen felfüggesztették az oltóanyag használatát.

Az EMA kiemelte, hogy a vérrögképződéssel járó megbetegedés, amely a trombociták számának veszélyes mértékű csökkenését is előidézte néhány esetben, eddig igen alacsony arányban fordult elő az AstraZeneca cég termékével beoltottak körében.

A testület hétfőn azt is bejelentette, hogy csütörtökön rendkívüli ülés keretében fog tárgyalni a vállalat oltóanyagának alkalmazásával kapcsolatos további intézkedésekről.

A múlt héten Norvégiában, Bulgáriában, Dániában, Izlandon illetve a vasárnap Hollandiában és Írországban is felfüggesztették ideiglenesen a vakcina alkalmazását. Olaszország, Németország, Szlovénia és Spanyolország hétfőn ugyanígy döntött a brit-svéd érdekeltségű vállalat oltóanyagával kapcsolatban.

Címkék#AstraZeneca

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában