Ország-világ

2020.06.25. 13:33

Elkészült az első hazai fejlesztésű Covid-teszt

Lényegesen pontosabb az eddig ismert gyorsteszteknél – jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.

Budapest, 2020. június 11. Krasznai Erika ápolónõ (b) védõfelszerelésben az éjszakai mûszakban a koronavírussal fertõzött betegek fogadására kialakított Covid Ortopéd-Traumatológiai Osztályon a fõvárosi Szent János Kórházban 2020. június 4-én. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Kásler Miklós közölte, ez a fejlesztési eredmény azt is jelenti, hogy

olyan módszer áll rendelkezésre, amely alapja lehet a szintén hazai oltóanyag kifejlesztésének.

A miniszter felidézte, hogy többirányú kutatás indult el a kormány támogatásával, amelynek célja, hogy Magyarország minél előbb önellátó legyen az új koronavírus ellen kifejlesztett vakcina gyártásában. Ennek első lépéseként kötött együttműködési megállapodást a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és a Debreceni Egyetem egy nemzeti oltóanyaggyár létrehozására – emlékeztetett.

Mint mondta, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésben, így a hatásos oltóanyag-fejlesztésben, valamint a betegség eredményes kezelésében alapvető fontosságú, hogy megismerhető legyen a vírusfertőzésen átesett magyar betegek immunológiai válasza, mérni lehessen a szervezetben a fertőzésre adott ellenanyag mennyiségét és „dinamikáját”.

Kásler Miklós jelezte, a teszt kifejlesztésében résztvevők a kutatásaikat saját költségvetésből fedezték, azonban a magyar államnak a kötelezettsége, hogy ezeket a kutatásokat a továbbiakban felkarolja és messzemenően támogassa.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy a koronavírus sikeres izolálása és szaporítsa után

elkezdődött a vírus genetikai vizsgálata, beazonosítva azokat vírustörzseket, amelyek a magyarországi megbetegedéseket okozták.

Jelentős lépésnek nevezte a teszt kifejlesztését és azt mondta, a teszt által mutatott pontos ellenanyagszint meghatározása fontos, mert ez lényeges vizsgálati anyag lesz a vakcinára adott immunválasznál is.

A teszt kifejlesztésében az NNK, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, valamint a CMC Déli Klinika szakemberei vettek részt.

Bogos Krisztina, a Korányi intézet orvosigazgatója elmondta, az intézet jelentős szerepet játszott a koronavírus-fertőzöttek ellátásban, és szívesen vettek részt egy, a magyar betegekre validált teszt kifejlesztésében.

Mint mondta, a vírus kettős klinikai természetű, hiszen egyes betegeknél nem jelentkeztek tünetek, vagy azok enyhék voltak, míg mások súlyos állapotba kerültek, és így az immunválasz is különböző – magyarázta. Az oltóanyag-fejlesztésben alapvető igény, hogy megismerjék a súlyos esetek immunológiai státuszát.

Balázs Anna, a CMC Déli Klinika vezérigazgatója elmondta,

a teszt alapanyagai a magyar piacról beszerezhetők és a tervezett gyártókapacitás is hazai körülmények között elérhető.

A teszthez vénás vérvétel szükséges, az eredmény néhány órán belül megvan, a gyorsteszt gyártása heteken belül elkezdődhet

- tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában