áll a bál

2018.04.10. 11:36

Elképesztő egymásra mutogatás kezdődött az LMP-ben

Hadházy Ákos vasárnap lemondott társelnök és a párt korábbi meghatározó alakja, Schiffer András kölcsönösen perrel fenyegették meg egymást.

Forrás: mti

Pártszakadás fenyegeti az LMP-t – írtuk néhány nappal ezelőtt a Pestisrácok hírportál értesüléseire hivatkozva. A párton belüli válság azóta mélyülni látszik, a 888.hu cikke szerint ugyanis Hadházy ugyanis nemrég azt nyilatkozta, hogy „Schiffer András és Sallai Róbert Benedek sokmilliós perrel fenyegette azokat, akik visszalépnek. Ez persze nyilvánvalóan képtelenség, és az elnökség nagy többséggel le is szavazta ennek lehetőségét. Azonban sok jelöltünk mégis tartott attól, hogy mi van, ha Schiffer betartja az ígéretét”.

A portál szerint Schiffer később reagált a vádakra: szemenszedett hazugságnak nevezte Hadházy állítását. A Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: szerinte arról volt szó, hogy mikor az első LMP-s jelölt visszalépett az MSZP-s Kunhalmi Ágnes javára a XVIII. kerületben, a párt automatikusan elesett a 150 millió forintos állami kampánytámogatástól. Ennek kapcsán pedig felvetődött, hogy a pénz elbukása miatt felmerül-e a polgári jogi felelősség kérdése. Ő maga nem adott erről jogászi szakvéleményt.

Az LMP vezetésétől már korábban visszavonult politikus azt is hozzátette, hogy fontolgatja a jogi lépéseket Hadházy Ákossal szemben.

Borítókép: Hadházy Ákos, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke a párt választási eredményváró rendezvényén a budapesti Danubius Hotel Arenában 2018. április 8-án

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában