Járvány

2020.06.19. 19:57

Egyre gyorsabban terjed a járvány a világban

A koronavírus-pandémia egyre gyorsabban terjed a világban – figyelmeztetett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója pénteken arra utalva, hogy az előző nap 150 ezer esettel rekordot döntött az újonnan észlelt koronavírusos fertőzöttek száma.

Az esetek csaknem felét az amerikai kontinensről jelentették

– hangsúlyozta virtuális genfi sajtókonferenciáján a WHO főigazgatója.

Mint mondta, nagyobb számban jelentettek új fertőzötteket a Közel-Keletről és Dél-Ázsiából is.

A világ egy új és veszélyes fázishoz érkezett. Sok embernek érthetően elege van abból, hogy otthon kell maradnia. Az államok pedig érthetően újra szeretnék indítani a gazdasági és a társadalmi életet.

A vírus azonban még mindig gyorsan terjed, még mindig halálos, és a legtöbb ember még mindig fogékony a fertőzésre

– tette hozzá.

Tedrosz a lelkére kötötte az embereknek, hogy tartsák be a távolságtartási szabályokat, mossanak rendszeresen kezet, és kövessék a higiéniai óvintézkedéseket. Hangsúlyozta, hogy minden fertőzöttet fel kell kutatni, azokat pedig, akikre az esetleges fertőzés gyanúja vetül, el kell különíteni.

Világszerte 8 millió 527 ezer 672 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 454 ezer 889, a gyógyultaké pedig 4 millió 189 ezer 434 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek délutáni összesítése szerint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában