súlyos incidensek

2019.10.16. 23:09

Drónozók veszélyeztették a repülőtér légiforgalmát

Teljes repülőtérzárat kellett elrendelni hétfőn és kedden az esti órákban, miután drónok repültek be a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területére.

A Budapest Airport közleménye szerint hétfőn 23 percre kellett felfüggeszteni a forgalmat drónészlelés miatt, másnap pedig több mint egy órán át tartózkodott két pilóta nélküli légi jármű a budapesti repülőtér légterében. Emiatt bizonyos időszakokra részlegesen, 30 percre pedig teljesen fel kellett függeszteni a forgalmat a légikikötő üzemeltetőjének, illetve a légiforgalmi irányításnak.

A repülőteret csak azután lehetett újra megnyitni a le- és felszálló forgalom előtt, miután mind az üzemeltető, mind a toronyirányítás, mind pedig a hatóságok megbizonyosodtak arról, hogy megszűnt a „dróntevékenység okozta repülésbiztonsági kockázat”.

A drónok a repülőtér több területét érintve a futópályákat és az irányítótornyot is megközelítették, a levegőben, szándékosan zavarták és veszélyeztették a légi közlekedést.

A HungaroControl tájékoztatása szerint hétfőn három, kedden pedig öt érkező gépnek kellett megszakítania a repülőtér megközelítését, ezeket a járatokat a légiforgalmi irányítók várakozó légtérbe irányították. A léginavigációs szolgáltató munkatársai csak hosszú várakoztatás után tudták biztonságosan le- és felszállítani a repülőgépeket. A súlyos incidensek az induló járatokat is érintették mindkét este. A repülőtér lezárásai miatt összesen 21 járat késett – írták.

Megjegyezték azt is, hogy a HungaroControl idén januárban hívta fel a figyelmet az egyre gyakoribb szabálysértő drónreptetésre, mivel már 2018-ban is több mint egy tucat repülőgép személyzete jelezte a légiforgalmi irányításnak, hogy repülés közben drónt láttak a magyar légtérben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában