Egészségügy

2017.07.25. 17:14

DK: a kormány politikai célokra használja a kórházigazgatókat

A Demokratikus Koalíció arra kéri a kórházigazgatókat, hogy ne írják alá azt a nyílt levelet, amelyben elítélnék a médiában megjelenő „egyre kíméletlenebb és sokszor igaztalan támadásokat”.

Oláh Lajos keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az Orbán-kormány arra készül, hogy politikai célokra használja a magyar kórházak igazgatóit. A sajtó szerint az intézményvezetőkkel egy olyan nyílt levelet kell aláíratni, amely a független sajtót hazugnak, az egészségügy drámai helyzetéről szóló híreket pedig álhíreknek bélyegzi – fogalmazott. A független képviselő hozzátette, a Fidesz azt képzeli, hogy ha a médiumok nem írják meg a „vérlázító” kórházi eseteket, akkor azok nem is léteznek.

A DK-s politikus biztosra veszi, hogy sok kórházigazgató alá fogja írni a papírt. Ők azok, akik 2010 előtt a leghangosabbak voltak, ha az egészségügy problémái kerültek szóba, 2010-ben viszont a „Fidesz jóvoltából” kórházigazgatók lettek és azóta nem hallani a hangjukat – jelentette ki. Akik szignálják a nyílt levelet, már nem a kórházakat vagy betegeket képviselik, hanem a Fideszt – összegezte véleményét.

A Népszava hétfőn írt arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) készítette azt a nyílt levelet, amelyben a humán tárca közös politikai akcióra hívja az egészségügyi intézmények vezetőit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában