Illegális bevándorlás

2018.10.12. 10:06

Csökkent a menekültszállások ellen elkövetett támadások száma Németországban

A 2017-es év azonos időszakával összehasonlítva a támadások száma kevesebb mint a felére csökkent.

Jelentősen visszaesett Németországban a menekültszállások ellen elkövetett támadások száma az év első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Neue Osnabrücker Zeitung pénteken megjelent tudósításából.

A német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) adatai szerint a 2018. januártól szeptember végéig 110 ilyen esetről érkezett bejelentés a hatóságokhoz, főként rongálásról, illetve gyalázkodó feliratokról, továbbá alkalomszerűen előfordultak erőszakos bűncselekmények és uszítás is. A 2017-es év azonos időszakával összehasonlítva a támadások száma kevesebb mint a felére csökkent. Szinte az összes esetnek, 110-ből 108-nak szélsőjobboldali háttere van.

Tavaly 312 bűntényt regisztráltak menekültszállás ellen, míg 2016-ban 995-öt, 2015-ben – a menekültválság tetőpontján – 1031-et. A 2018-as adatok visszatérni látszanak a válság előtti, 2014-es szintre.

A tudósítás ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy előfordulhat, hogy egyes bűncselekményeket később jelentenek a hatóságoknak, ezért a 2018-as esetek száma még változhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában