karácsonyi tévés üzenet

2017.12.27. 08:55

A cseh elnök újra elutasította a kvótákat

Milos Zeman hagyományos karácsonyi televíziós üzenetének külpolitikai részében újra elutasította a Brüsszel által szorgalmazott bevándorlási kvótákat.

„Csehországnak olyan öntudatos és határozott partnerként kell viselkednie az Európai Unióban és a NATO-ban, amelyik képes kinyilvánítani, ha valami nem tetszik neki”

- fogalmazott a cseh elnök beszéde külpolitikai részében, amelyben ismételten bírálta és elutasította az Európai Unió által szorgalmazott kvótarendszert.

„A menekültkvóták ellentétben állnak a cseh nemzeti érdekekkel és a történelem szemétdombján a helyük”

- szögezte le a cseh államfő. Senki sem diktálhatja nekünk, kit fogadjunk be területünkre, és a NATO-nak is aktívabban kellene fellépnie az iszlám terrorizmus elleni harcban – tette hozzá Milos Zeman.

Televíziós beszédének belpolitikai részében a cseh államfő felszólította a parlamenti pártokat, hogy hathatósabban folytassák tárgyalásaikat egy stabil kormány felállításáról, és elutasította az előrehozott választások kiírását.

Úgy vélte, hogy Andrej Babis kormányának programjavaslata jó kiindulási alapként szolgálhat a politikai pártok kompromisszumos megegyezésére a stabil kormányzásról.

Az államfő december elején nevezte ki Andrej Babist, az októberi képviselőházi választásokon győztes ANO mozgalom elnökét miniszterelnöknek, majd december közepén kinevezte a kormány minisztereit is. A 15 tagú kabinetben az ANO 9 képviselője és 6 független szakértő kapott helyet. A parlamenti bizalmi szavazás január 10-én lesz.

A pártok többség elutasította az együttműködést, Andrej Babis pedig elismerte, hogy kormánya elsőre nagy valószínűséggel nem kap bizalmat a parlamentben.

Babis szavai szerint egyedül a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) nyilatkozott úgy, hogy bizonyos feltételek mellett hajlandó megtűrni a kisebbségi kormányt.

Az elutasítások legfőbb oka, hogy Andrej Babis ellen a cseh rendőrség bűnügyi eljárást akar indítani az európai uniós támogatásokkal való állítólagos visszaélés miatt.

Az államfő már korábban jelezte, hogy az esetleges második körben szintén Babist fogja megbízni a kormányalakítással.

„Amennyiben a második körben sem szereznék támogatást, akkor már felesleges időhúzás lenne egy harmadik kísérlet, és készülhetünk az előrehozott választásokra”

- vélekedett a múlt héten Babis. Milos Zeman most úgy fogalmazott: egy előrehozott választás a választók arculcsapása lenne.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában