Választás 2018

2018.02.17. 22:32

Csak egy új politikai generáció adhat reményt Fekete-Győr András szerint

Egy közel 2 milliós generáció lett „politikai árva”. „Mi vagyunk minden harmadik munkavállaló” – mondta a Momentum Mozgalom elnöke pártja szegedi kampánynyitóján szombaton este.

A becsapott választópolgároknak elege van, meg kell haladni a régi rossz politikai beidegződéseket. Ez a rendszer nem vállal felelősséget – tette hozzá a pártelnök.

A mi generációnk számára a legnagyobb a tét, ha így megy tovább „végérvényesen szétszóródunk a világban” – jegyezte meg Fekete-Győr András.

A politikus szerint a parlamenti ellenzék is felelős azért, hogy ide jutott az ország, miközben ők nyolc év alatt 11 milliárd forintos állami támogatásban részesültek.

A Momentum mindent meg fog tenni a kormányváltásért. „Rajtunk nem fog múlni” – hangsúlyozta a párt elnöke.

Szakértőkre hivatkozva azt mondta, hogy a Momentum választási programja a legjobb, de mozgalmi programmal is készül a párt egy agresszív ellenzéki politikára. „Ütni-verni a rendszert, amíg össze nem roppan” – hangoztatta az ellenzéki politikus.

„Van még 50 nap. Van választás. Van remény. Gyertek velünk!” – zárta szónoklatát a Momentum elnöke.

Fekete-Győr András Szegeden elmondott kampánynyitóját Budapesten az Ajtósi Dürer sori rendezvényközpontban mintegy másfél száz érdeklődő, valamint a sajtó képviselői kivetítőn nézték, hallgatták.

Nagy Károly, a Tizenx, a Momentum ifjúsági szervezetének nemrég megválasztott elnöke a budapesti kampánynyitón arról beszélt: a politikai elit cserben hagyta az országot, a fiatal generáció nem várhat másoktól változást, magának kell cselekednie.

„Elavult oktatási rendszer felesleges terheitől nyögő” diákok, „külföldre kényszerült skype-unokák” várják a változást, hogy ne kelljen elmenni, hogy érdemes legyen hazajönni – mondta az ifjú politikus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában