büntetés-végrehajtás

2018.10.10. 06:46

Csak akkor szabadulhatna egy rab, ha tényleg megbánta tettét

Az igazságügyi tárca előterjesztése alapján a bíróknak ezt is figyelembe kellene venniük.

Vizsgálnák, hogy az elítélt a büntetés végrehajtása alatt tett-e bármit, ami az okozott sérelem jóvátételét szolgálja – többek között a megbánást és annak megnyilvánulásait is figyelembe kellene vennie a büntetés-végrehajtási bíróknak az elítéltek feltételes szabadlábra bocsátásának mérlegelésénél – írta a Magyar Hírlap szerdán az igazságügyi tárca előterjesztése alapján.

A szaktárca honlapján nyilvánosságra hozott előterjesztés szerint a büntetés-végrehajtási bírónak a vizsgálat során az elkövetett bűncselekményt, a kiszabott büntetést és a még végrehajtásra váró tartamot együttesen kell értékelnie, amely egyúttal viszonyítási alap is abban a tekintetben, hogy az elítélt a büntetés kiszabását követően milyen magatartást tanúsított – írta a lap, hozzátéve, hogy ez utóbbi körben a megbánásnak van kiemelkedő jelentősége.

A dokumentum szerint megbánásra utalhat az, hogy az elítélt a büntetés végrehajtása alatt tett-e bármit, ami az okozott sérelem, kár reparálását szolgálja a sértett irányába, ideértve a bűncselekménnyel okozott kár megtérítését, a megítélt polgári jogi igény teljesítését. Az előterjesztés fenntartja a börtönben tanúsított magatartás értékelését, ami alatt a végrehajtás rendjének való megfelelés, továbbá a reintegrációs programokban való előrehaladás értendő – olvasható a Magyar Hírlapban.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában