Járvány

2020.06.03. 23:12

Bolsonaro egy tábornokot nevezett ki ügyvezető egészségügyi miniszternek

A brazil elnök elvárja a tábornoktól, hogy sokáig maradjon a minisztérium kormányrúdjánál.

Jair Bolsonaro brazil elnök egy tábornokot nevezett ki szerdán ügyvezető egészségügyi miniszternek, miután két korábbi tárcavezető lemondott a tisztségéről összekülönbözve az államfővel a koronavírus-járvány kezelését illetően – közölte a helyi sajtó szerdán.

Eduardo Pazuello tábornok eddig is nem hivatalos jelleggel vezette a tárcát, amelynek éléről Nelson Teich több mint két hete, elődje, Luis Henrique Mandetta pedig április 16-án távozott.

Bolsonaro kijelentette: elvárja a tábornoktól – akinek egyébként semmi tapasztalata az egészségügy terén – , hogy sokáig maradjon a minisztérium „kormányrúdjánál”.

„Jó ügyintéző, és rendelkezésére áll majd egy jó orvoscsapat is neki alárendelve” – idézte az UOL hírportál az elnököt.

Pazuellóval a miniszteri székben a kormány engedélyezte az eredetileg malária elleni gyógyszereket a Covid-19 betegek kezelésére, annak ellenére, hogy Teich korábban figyelmeztetett azok mellékhatásaira.

A helyi sajtó felhívta a figyelmet arra, hogy egyre több kulcspozíciót töltenek be Bolsonaro kormányában katonai múlttal rendelkező személyek.

Latin-Amerika legnagyobb és 210 milliós lakossal legnépesebb országában kedden ismét rekordszámú elhunytat jelentettek a koronavírus következtében. 1262 halálesettel az elhunytak száma 31 199-re gyarapodott, míg csaknem 29 ezer új fertőzöttel az esetek száma 555 383-ra emelkedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában