Járványügyi intézkedés

2020.11.12. 16:37

Betiltották a dohányzást a forgalmas helyeken Törökországban

A török belügyminisztérium csütörtöktől betiltotta a dohányzást az ország forgalmasabb közterületein a koronavírus-járvány elleni védekezés keretében – jelentette a Hürriyet török kormánypárti napilap.

A tárca azt várja a rendelkezéstől, hogy az emberek helyesen fogják használni a maszkot, ami amúgy lakóhelyen kívül mindenhol kötelező a kis-ázsiai országban.

A mostani intézkedés különös vonatkozik a forgalomtól elzárt területekre, valamint a közlekedési eszközök kijelölt megállóira is.

Bár a járványgörbe Törökországban is felfelé ível, a kormányzat az őszi hullám során eddig nem vezetett be olyan szigorú korlátozásokat, mint az európai országok. Szeptember elejéhez képest a hivatalos adatok nagyjából kétszeres értékeket mutatnak. A tüneteket mutató fertőzéses betegek száma az utóbbi egy hétben 2300 és 2700, a haláleseteké pedig 80 és 90 között alakult.

Ankara ugyan a járványintézkedések nyár eleji lazítása óta a maszkviselés, a távolságtartás és a higiéniai előírások betartatására helyezi a hangsúlyt, a napokban néhány enyhébb, a tavasziakhoz hasonló tilalmat visszahozott.

A hét folyamán több tartományban korlátozták a 65 évnél idősebbek mozgását, akik már csak 10 és 16 óra között mozdulhatnak ki otthonukból. A szigorítás főként a legnépesebb városokat, így Isztambult, Ankarát, Izmirt, Bursát és Konyát érinti.

A török vezetés a múlt héten arról is határozott, hogy este 10 órakor az összes nyilvános helynek be kell zárnia, beleértve az éttermeket, a kávézókat, a mozikat, illetve a fodrászatokat.

Az országban a hivatalos adatok szerint a kórházi ágykapacitás kihasználtsága mintegy 53 százalék, az intenzív osztályoké 70, a lélegeztetőgépeké pedig 35 százalék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában