közösség

2019.03.28. 15:29

Az MSZP 236 ezer forintos európai minimálbért követel

Az MSZP azt követeli, hogy az Európai Unió minden tagállamában legyen legalább nettó 750 euró a minimálbér összege, ami mai árfolyamon mintegy 236 ezer forint – mondta Ujhelyi István, a szocialisták EP-képviselője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Az MSZP-Párbeszéd közös EP-választási listájának második helyén szereplő politikus úgy fogalmazott, a magyar választóknak májusban az Európai Unió és „Orbánisztán” között kell választaniuk, a helyes döntés előmozdítása érdekében pedig nem elég, ha csak a kormányfőt kritizálják, hanem az uniót is ösztönözniük kell, hogy tegyen többet az emberek jóléte érdekében.

Ujhelyi István szerint erre csak akkor van lehetőség, ha a közösség vezetésében baloldali fordulat következik be, amelynek magyarországi „élharcosa” az MSZP.

Hangsúlyozta, az egységes európai minimálbér mellett a legkisebb nyugdíj összegét is meghatároznák, mégpedig 300 euróban, mai árfolyamon 94 500 forintban. A szocialisták követelik továbbá, hogy minden gyermek után járjon egységesen 150 eurós, jelenlegi árfolyamon 47 250 forintos támogatás, a termőföldek után járó hektáronkénti támogatás pedig legyen szintén 300 euró, szemben a jelenlegi 70 ezer forinttal – fejtette ki Ujhelyi István.

Az MSZP EP-képviselője közölte azt is, az áfa mértékét 20 százalékban szeretnék korlátozni Európában, emellett bejelentette, egy olyan szociális alapú diák- és hallgatói európai ösztöndíjat kezdeményeznek, amely a belföldi továbbtanuláshoz ad segítséget.

Ujhelyi István kérdésre megerősítette, feljelentést tett az őt vádoló volt Szeviép-vezető ellen, az ügy további részleteiről azonban nem kívánt beszélni, kijelentette, a közösségi oldalán nyilvánosságra hozott álláspontját tartja fenn.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában