incidens

2018.07.27. 20:32

Az izraeli rendfenntartók erővel távolítottak el zavargó palesztinokat az al-Aksza mecsettől

A Gázai övezetben tartott újabb, pénteki tüntetéseken két palesztin vesztette életét az izraeli katonák lövéseitől.

Az izraeli rendfenntartó erők hangbombákkal, erőszakkal távolították el a palesztinokat az al-Aksza mecset melletti Mecsetek teréről, miután zavargások törtek ki a pénteki muzulmán ima után és a palesztinok köveket dobáltak – jelentette az izraeli katonai rádió. Az izraeli egyenruhások megrohamozták a muszlim vallás harmadik legszentebb helyét, az al-Aksza mecsetet, s behatolva az imaházba ott is letartóztattak több bemenekült palesztint.

Egyelőre nem tudni, hogy a mecsetben történtek-e tettlegességek.

A rádió értesülése szerint négy rendőr könnyebben megsebesült a kődobálás következtében. Az izraeli egyenruhások erőszakkal, tömegoszlató fegyverek, köztük hangbombák bevetésével távolították el a palesztinokat a pénteki ima végeztével a térről.

A pénteki jeruzsálemi zavargások miatt – a rendőrség közlése szerint – huszonnégy palesztint vettek őrizetbe. Palesztin források több könnyebb sebesültről is beszámoltak a tömegoszlatást követően.

A folytonos izraeli támadások a megszállt Jeruzsálem ellen csak növelik a feszültségeket, s az egész térséget egy olyan vallásháborúba fogják taszítani, amelyre már régóta figyelmeztettünk – jelentette ki Mahmúd Abbász palesztin elnök a történtekre reagálva.

A The Times of Israel című angol nyelvű honlap szerint a detektoros kapuk eltávolításának egy éves évfordulójáról emlékeztek meg a palesztinok az ima után kitört zavargásokkal. Köveket és petárdákat dobtak a rendőrök felé – hangsúlyozta a rendőrség közleménye. A rendőrök behatoltak a Mecsetek terére, és megkezdték az emberek eltávolítását a területről – tette hozzá a rendőrség szóvivője.

A rádió szerint az izraeli biztonságiak elfogtak és kihallgatásra vittek több, a lázongásban részt vevő palesztin fiatalt, és többen közülük a mecsetben barikádozták el magukat. Palesztin források szerint a beléptető kapuk leszerelésének első évfordulóját ünnepelték az arabul Haram al-Sarifnak nevezett téren.

Az izraeli rendőrség tavaly nyáron egy merénylet után detektoros kapukat próbált a mecsetekhez vezető utakhoz telepíteni, de a tiltakozó tüntetések hatására később felszámolták az új biztonsági rendszabályokat.

A Gázai övezetben tartott újabb, pénteki tüntetéseken két palesztin vesztette életét az izraeli katonák lövéseitől. A gázai egészségügyi minisztérium szerint egy 14 éves fiút és egy 43 férfit lőttek agyon.

Március vége óta rendszeresek a tüntetések a gázai-izraeli határnál, ahol palesztinok ezrei tiltakoznak az övezet blokádja és az egykori palesztin területek elvesztése ellen.

A palesztin egészségügyi minisztérium szerint legkevesebb 156 palesztin vesztette életét, és 14 ezer sebesült meg ezeken a tüntetéseken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában