8 igen szavazattal

2020.03.23. 12:32

Támogatták Juhász Miklós alkotmánybíróvá választását

A március elején Balsai István alkotmánybíró halálával megürült helyet töltheti be a tizenöt tagú Alkotmánybíróságon, ha az Országgyűlés megválasztja.

Budapest, 2020. március 23. Juhász Miklós alkotmánybíró-jelölt, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke meghallgatásán az Országgyûlés igazságügyi bizottságának ülésén az Országház Széll Kálmán termében 2020. március 23-án. A bizottság támogatta Juhász Miklós alkotmánybíróvá választását. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Támogatta Juhász Miklósnak, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökének alkotmánybíróvá választását az Országgyűlés igazságügyi bizottsága hétfőn.

Az alkotmánybíró-jelölt a bizottsági ülésen azt mondta: jogi diplomájának megszerzése után az 1980-as évek első felében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon volt bíró, ahol megtanulta, hogy

csak a törvényeknek és a saját lelkiismeretének alárendelve végzi munkáját.

A rendszerváltás időszakában képviselt vállalatokat és önkormányzatot is. Megismerte a közigazgatás logikáját, a közpénzekkel gazdálkodást, már tíz éve pedig a GVH elnöke, és ez a munkakör is inspirálta jogi gondolkodását.

Képviselői kérdésre válaszolva elmondta:

álláspontja szerint a digitális világ túlzottan felforgatta a magánszférát, amelyet ezért nagyobb védelemben kellene részesíteni, csakúgy mint a közösségeket.

A GVH is több döntésében foglalkozott ezzel a problémával, például a személyes adatok olyan jellegű felhasználásával, amelyről a fogyasztókat nem tájékoztatták.

A bizottság kormánypárti többsége 8 igen szavazattal támogatta Juhász Miklós alkotmánybíróvá választását, a bizottság 3 ellenzéki tagja nemmel szavazott.

Juhász Miklós – a GVH honlapján olvasható életrajza szerint – 1976-ban szerzett jogi diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1976-1985 között a Pesti Központi Kerületi Bíróságon dolgozott fogalmazóként, majd bíróként. 1983-tól 1984 végéig megbízott elnökhelyettese volt a XVIII-XIX. kerületi bíróságnak. 1985-től négy éven át egy magyar-nyugatnémet vegyes vállalat jogtanácsosaként tevékenykedett, később a vállalat vezérigazgató-helyettese lett. 1990-től a Budapesti 1. sz. Ügyvédi Iroda ügyvédje, 1997-től társaival, majd 2001-től saját néven ügyvédi irodát működtetett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában