Ország-világ

2021.01.19. 14:07

Az európaiak elutasítják a techóriások önkényes cenzúráját

A közéleti viták kiemelt témája a közösségi média szerepe, politikaformáló funkciója és manipulációs potenciálja. Különösen nagy vihart kavart a közbeszédben, hogy a Twitter végleg, a Facebook és az Instagram két hétre letiltotta Donald Trump amerikai elnök fiókjait, míg az Apple, a Google és az Amazon az amerikai konzervatív körökben népszerű Parler nevű közösségi oldal mobilalkalmazását tette elérhetetlenné. Az ügy jelentőségét mutatja, hogy – többek között – Angela Merkel német kancellár, valamint Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter is aggályait fejezte ki a techóriások túlhatalma kapcsán. Egy nemrég megjelent, a The Social Dilemma című film pedig a közösségi oldalak emberi pszichére és általában a társadalmi kapcsolatokra gyakorolt negatív hatásait veszi górcső alá.

A Századvég júniusi tanulmányában foglalkozott a közösségi médiumok politikaformáló hatásával, előre jelezve, hogy a totalitárius kísérletek, illetve a digitális diktatúrára való törekvés egyre nagyobb méreteket ölt a mindent behálózó techvállalatok részéről, amelyek napjainkban már potens szereplőként léphetnek fel akár demokratikusan megválasztott politikai vezetőkkel szemben is. Az újfajta, privatizált nyilvánosság politikára gyakorolt hatása tehát megkérdőjelezhetetlen. Másképpen fogalmazva

az újfajta nyilvánosság magában hordozza az újfajta zsarnokság lehetőségét is – azaz, fennáll a veszélye annak, hogy a nyugati világban magáncégek hoznak létre egy, a kínaihoz hasonló társadalmi kreditrendszert, amit az ázsiai országban központi, állami irányítással alkottak meg.

A közösségi média nem pusztán az egyik legfontosabb, hanem a legfontosabb valóságalakító tényezője a 21. századi politikának. A kérdés csak az, mennyire bíznak benne az emberek.

Az európaiak kevésbé bíznak a közösségi platformokban, mint a tömegmédiában

Az összes EU-tagállamban és az Egyesült Királyságban

az emberek 57 százaléka egyáltalán nem bízik a közösségi médiában

(a 2019-es 54 százalékhoz képest ez enyhe emelkedés). Hogy ez a szám mennyire magas, az az országos médiába vetett bizalommal összevetve válik világossá: bár az emberek általában a médiával kapcsolatban gyanakvóak, mégis az elutasítottság aránya pusztán 34 százalék az országos média esetében. (Az EU-tagállamokban és az Egyesült Királyságban a megkérdezettek többsége, 52 százalékuk bízik valamennyire az országos médiában, míg a közösségi médiában csak 32 százalékuk.) Magyarországon a megkérdezettek 48 százaléka egyáltalán nem bízik a közösségi médiában.

Az európaiak elutasítják a közösségi média cenzúrát

Ami a cenzúrát illeti, 25 százalék azoknak az aránya az összes tagállamban és az Egyesült Királyságban, akik elfogadhatónak tartják, hogy a közösségi médiafelületek politikai alapon töröljenek tartalmakat. A cenzúra elutasítottsága magasabb a volt szocialista országokban (64 százalék) és a V4 országaiban (62 százalék), mint az EU-alapítók és korábban csatlakozók körében (57 százalék).

Hogy két szélsőséges példát említsünk:

Németországban csak a megkérdezettek 44 százaléka, míg Magyarországon 69 százalékuk mondta azt, hogy nem fogadható el a közösségi médiafelületek politikai cenzúrája

(Németországban a legelfogadottabb ez a gyakorlat, a megkérdezettek 37 százalékának nincs kifogása ellene). A kutatás eredményeiből azonban jól látszik, hogy nincs olyan tagállam az Európai Unióban, ahol többségben lennének azok, akik szerint elfogadható a felhasználói tartalmak politikai alapon történő törlése.

Úgy tűnik, a diktatúrát megélt országok lakosai érzékenyebbek a cenzúra kérdésére, mint a nyugat-európaiak.

Ez talán a diktatúra tapasztalatából fakad, talán abból, hogy a volt szocialista országok lakói „védve vannak“ a politikai korrektség sokkal kifinomultabb, lopakodó nyugati diktatúrájától.

Mindenesetre kétség nem fér hozzá, hogy a közösségi média kérdése ma politikai kérdés. Ehhez nem volt szükség az amerikai elnökválasztásra, hiszen az Egyesült Államokban már több szenátusi meghallgatást is tartottak a nagy techcégek vezetőivel. (Az egyik legaktívabb résztvevője ezeknek a vitáknak Ted Cruz texasi republikánus szenátor. Rá különösen jellemző, hogy a nagy techcégek hatalomkoncentrációja mellett felhívja a figyelmet a politikai alapú cenzúrára is.)

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a 2022-es hazai országgyűlési választások kampányában feltehetően minden korábbinál jelentősebb szerepet fog betölteni a közösségi média, amely körülmény – a jelek szerint – együtt fog járni a nemzeti, konzervatív vélemények korlátozását, letiltását célzó kísérletekkel is.

Az Európa Projekt kutatásról

2016 első felében a Századvég Alapítvány vezetésével az Európai Unió 28 tagországára kiterjedő közvélemény-kutatás készült azzal a céllal, hogy megvizsgálja az európai állampolgárok véleményét az unió jövőjét leginkább érintő kérdésekben. A Project28 közvélemény-kutatás egyedülálló módon, az eddigi legszélesebb körben, országonként 1000, azaz összesen 28 000 véletlenszerűen kiválasztott, felnőtt korú személyt kérdezett meg. A vizsgálat legfontosabb céljai közé tartozott megismerni a társadalom konjunktúraérzetét, feltérképezni az Európai Unió teljesítményével, a migrációs válsággal és a növekvő terrorizmussal kapcsolatos lakossági attitűdöket. A Századvég Alapítvány – a magyar kormány megbízásából – 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben ismét elvégezte a kutatást, mely továbbra is az európai politikai és társadalmi közbeszédet leginkább meghatározó témákra reflektált.

2020-ban, immár Európa Projekt néven folytatódik a felmérés, melynek célja ezúttal is a kontinensünket érintő legjelentősebb közéleti kérdésekkel kapcsolatos lakossági attitűdök feltérképezése volt. A társadalom konjunktúraérzete, az Európai Unió teljesítménye, továbbá a migrációs krízis megítélése mellett – igazodva az Európát érintő legújabb kihívásokhoz – az idei közvélemény-kutatás meghatározó témája a koronavírus-járvány, a klímaváltozás, valamint az antiszemitizmus jelensége. A 2020-as kutatás az Európai Unió tagországai mellett az Egyesült Királyságra, Norvégiára és Svájcra terjedt ki, így összesen 30 000 véletlenszerűen kiválasztott, felnőtt korú személyt kérdezett meg CATI – módszerrel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában