Ellenzéki kezdeményezés

2018.12.09. 17:12

Aláírásgyűjtést indít a Jobbik a nyelvvizsga kötelezővé tételének elhalasztásáért

A Jobbik és ifjúsági tagozata országos kampányt és aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy 2020-ban ne lépjen érvénybe az a jogszabály, amelynek alapján csak középfokú nyelvvizsgával lehetne bejutni a felsőoktatási intézményekbe.

Farkas Gergely, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, az ellenzéki párt ifjúsági tagozatának elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a Jobbik mindig a nyelvtanulás fontossága mellett volt, a fenti céllal is egyetértenek, de túl korainak tartják a 2020-as bevezetést.

Ha 2020-ban ezt bevezetnék, akkor több tízezer fiatal nem tudna felsőoktatási intézménybe bekerülni – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus közölte: a jelenlegi köznevelési rendszerrel az a probléma, hogy ennek a nyelvoktatási része nem megfelelően készíti fel a diákokat a középiskola végén teljesítendő nyelvvizsgára. Akkor lehet szigorú követelményeket szabni, ha adott ahhoz a szükséges feltételrendszer – mondta.

Kitért arra, a kritikával számos szervezet egyetért, és az alapvető jogok biztosa is kéri a bevezetés elhalasztását.

Farkas Gergely közölte, az aláírásgyűjtést Esélyt a továbbtanulásra! címmel, nyomásgyakorlás céljából indítják el, hogy a kormány halassza el a 2020-as bevezetést.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában