Megzavarták a misét

2021.01.26. 10:14

Abortuszpárti tüntetők rohamoztak meg egy templomot (videó)

Néhány aktivista úgy gondolta, hogy megzavarja a meg nem született gyermekekért tartott misét. Transzparensekkel vonultak be, és azt ordították, hogy inkább az abortuszt kellene pénzzel támogatni, nem a rendőrséget.

Éppen misét tartottak az ohiói Columbusban a katolikus Szent József katedrálisban, amit megzavart néhány abortuszpárti tüntető – írja a V4NA.

Az alkalom nem volt azonban véletlenszerű, a misét ugyanis az élet tiszteletéért tartották, és a meg nem született gyermekek jogaiért imádkoztak.

Az abortusz mellett tüntető aktivisták először még csak a templom lépcsőjén jelentek meg, majd transzparenseikkel együtt bevonultak az épületbe. Ott aztán kiabálni és kántálni kezdtek, megzavarva ezzel a misét és az azon résztvevő embereket is.

Azt ordították többek között, hogy ez az egyház gyűlöletre tanít, valamint káromkodtak is. Transzparenseikre olyan jelmondatok voltak írva, mint például hogy inkább az abortuszt támogassák, mint a rendőrséget. Végül a rendőröknek és az egyházmegyei tisztviselőknek kellett kitessékelniük a zavargó tüntetőket a katedrálisból.

Borítókép: kivágott fotó a csatolt videóból

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában