Hallgassa élőben!

A valódi európai értékek karakteresebb képviseletére ad lehetőséget a Néppártból való távozás a Fidesznek

Ahol becsukódik egy ajtó, ott kinyílik egy másik. A Fidesz kilépett az Európai Néppárt EP-frakciójából, ám a magyar kormány európai érdekérvényesítése az utóbbi években már egyébként sem ezen a politikai fórumon keresztül valósult meg. A távozással európai szinten is esély nyílik egy olyan politikai keret kialakítására, amely karakteres alternatívát mutat Soros György és a bevándorláspárti erők politikájával szemben – írja a Századvég.

A Századvég Alapítvány több szemszögből is megvizsgálta az Néppártból való távozással kapcsolatos körülményeket.

Mi történt?

Az Európai Néppárt (EPP) frakciójának kisebb pártjai már régóta kezdeményezik a Fidesz Néppártból való kizárását, amit most a mainstream médiában is Lex Fidesznek nevezett frakciószabályzat-módosítással akartak elérni. A javaslat lényege: Az EPP-ben felfüggesztett tagságú pártok esetében már nem csak egyes képviselőket, hanem egész pártokat is ki lehetne zárni a párt EP-frakciójából. Ehhez a korábbi kétharmados küszöböt egyszerű többségre módosították volna. A szavazás előtt született kompromisszum értelmében új elemként az egész pártokra vonatkozó kizárási lehetőség a szövegben maradt, a kizáráshoz szükséges küszöb azonban változatlan maradt.

Kik nyertek?

Látszólag a Soros György kottájából játszó bevándorláspárti erők és a brüsszeli bürokraták nyertek, hiszen ők már régóta próbálták a Fideszt és a Néppártot egymástól elidegeníteni.

Valójában a Fidesz és Európa konzervatív, keresztény és bevándorlásellenes polgárai és erői nyertek, hiszen a magyar kormánypárt mostantól sokkal szabadabban, hatékonyabban és karakteresebben tudja a valódi európai értékekre épülő politikáját az uniós intézményekben képviselni.

Miért nincsen égető szüksége a Fidesznek a Néppártra?

Magyarország miniszterelnöke az utóbbi években már jellemzően nem az Európai Parlamentben és a Néppárton keresztül képviselte eredményesen az ország érdekét, hanem az állam- és kormányfők tanácsában. Az európai és a világsajtó Ursula von der Leyen bizottsági elnökké választásánál, az idén induló hétéves költségvetés és a Next Generation EU gazdaságélénkítő csomag tárgyalásainál, vagy a “jogállamisági” mechanizmus kérdésénél Orbán Viktort tartotta a tárgyalásokra egyik legnagyobb hatással lévő politikusnak. Ezek a döntések az európai politikára tipikus, ún. mozgó, a Néppárton átnyúló szövetségekben születtek, mint ahogy a Magyarország számára fontos számos további kérdésnél sem kizárólag és első sorban a Néppárt számít a megoldás kulcsának.

Mi várható?

A Fidesz távozásával a magyar érdekérvényesítés fő színtere továbbra is az Európai Tanács marad, ahol Orbán Viktornak és Magyarországnak politikai riválisai által is elismert módon az ország súlyánál jóval nagyobb politikai befolyása van. Ez a folyamat az Európai Parlamentnek a költségvetési tárgyalásoknál is látható leértékelődését és az állam- és kormányfők tanácsának további felértékelődését vetíti előre.

Továbbra is az asztalon van Orbán Viktornak a Néppárt és Fidesz között alakítandó frakciószövetség-javaslata, amely a Brit Konzervatívok és a Néppárt 1999 és 2009 közötti együttműködésének példáját követné. Amennyiben nem sikerül a Néppárton belül kompromisszumot találni, úgy a magyar miniszterelnök korábbi nyilatkozatai alapján első útja Varsóba fog vezetni, ahol a lengyel kormánypárt, a PiS vezetőivel egyeztet. A Fidesz elnöke egy korábbi beszédében felvetette egy közép-európai (régi vágású kereszténydemokrata) európai pártcsalád életre hívását is. Ez a lépés átírná az Európai Parlament hatalmi architektúráját, mivel idén ősszel, az EP ciklusának félidejénél a mandátumszám arányában osztják újra a parlament tisztségeit. Egy karakteresen nemzeti szuverenista, a keresztény kulturális értékek és a hagyományos családmodell védelmére, a bevándorlás korlátozására, és a patrióta gazdaságpolitika képviseletére vállalkozó formáció a Századvég Alapítvány Európa Projekt kutatásai alapján közelebb állna az európaiak többségének várakozásaihoz, mint a mainstream európai politika.

Dosszié

Hozzászólások

beköltözés baon.hu
Újabb mentett denevérek érkeztek a tiszaugi denevértoronyba
részletek / 6 perce
Fülöp herceg balesetet szenvedett Magyarországon
Az elhunyt hercegnek annak idején annyira megtetszett Kecskemét, hogy Erzsébettel visszatért a városba.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk azokkal akik ismerték és szerették, hogy KRIZSÁN JÓZSEF 2021. március 18-án, életének 66. évében elhunyt. Szerettünktől 2021. április 20-án, 13.00 órakor a kecskeméti Köztemetőben veszünk örök búcsút. Drága emléke örökre szívünkben él! Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KÉRI ISTVÁNNÉ Francia-Kiss Laura Lenke 2021. március 29-én, életének 94. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk temetése 2021. április 19-én hétfőn, 15.00 órakor lesz római katolikus gyászszertartás szerint a kecskeméti Köztemetőben. Emlékét szeretettel őrizzük! A gyászoló család.
Búcsúztam volna toletek, de erom nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek..." Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Sólyom Károly 88 éves korában elhunyt. Temetése 2021.04.19-én 15 45 órakor lesz a Kecskeméti köztemetőben. A gyászoló család
"Olyan gyorsan mentél el tőlünk, még búcsúra sem volt időnk. Fájdalmat itt hagytad nekünk, míg élünk, emléked őrzi szívünk." Megrendülten tudatjuk, hogy szeretett Édesanyám, nagymamánk MARKÓ ISTVÁNNÉ Pataki Mária kecskeméti lakos, életének 85. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. április 16-án, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család. "Felfogni a felfoghatatlant, nagyon fáj és nehéz. Örökké szívünkben tart a szeretet, és az emlékezés."
„Hiába ültetünk sírodra virágot, eltemettünk ide egy egész világot.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk RESZELI-SOÓS ANDRÁSNÉ Egyedi Rita 2021. március 25-én életének 54. évében távozott közülünk. Utolsó útjára a kecskeméti Köztemetőben kísérhetik el mindazok, akik részt vesznek a 2021. április 16-án, 15.00 órakor kezdődő temetésén. Drága emléke szívünkben él! Gyászoló gyermekei.
A boldog feltámadás reményében tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették , hogy TÚRI JÓZSEFNÉ Rozsi Anna Terézia életének 82. évében elhunyt. Utolsó földi útjára 2021. április 15-én, csütörtökön 10.45 órai kezdettel kísérjük a római katolikus egyház szertartása szerint a kecskeméti Köztemetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük! A Gyászoló Család és a Kecskeméti Református Egyházközség.
"Hirtelen rabolt el tőlünk a halál, távozásod, még élünk, örökké fáj." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH JÁNOS helvéciai lakos, 49 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 15-én, 14.00 órakor lesz a helvéciai temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Búcsúztam volna Tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FRANCIA-KIS JÁNOSNÉ Máté Julianna Anna a Konzervgyár nyugdíjasa kecskeméti lakos, életének 82. évében elhunyt. Búcsúztatása 2021. április 16-án, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÓDOGH ISTVÁNNÉ Kövecses Erzsébet ágasegyházi lakos, 83 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 16-án, 10.00 órakor lesz az ágasegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz mint a csillagok." Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk HALÁSZ ISTVÁN SÁNDOR életének 78. évében elhunyt. Búcsúztatása 2021. április 15-én, 14.00 órakor lesz az orgoványi katolikus temetőben. A gyászoló család.
"Szomorú az út, mely a sírodhoz vezet, megpihent a Te jóságos szíved. A szív egyet dobbant, s megállt távozásod sosem lesz emlék csupán. Bennünk örökké élsz egy életen át, s odafentről vigyázol reánk." FARKAS ISTVÁN halálának 3. évfordulójára emlékezik felesége, lányai, vejei, unokái, dédunokái.
Bánatos szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága testvérem, MÁNYA GYULA 2021. március 31-én, életének 75. évében elhunyt. Hamvának örök nyugalomra helyezése 2021. április 14-én 11.00 órakor lesz a siófoki Szépvölgyi Temetőben. Testvére: Inci
"Boldog az, kit kiválasztasz és magadhoz fogadsz Uram." /64. zsoltár 5. vers/ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. MEZEI ZOLTÁN 6500 Baja, Szentháromság tér 7. szám alatti lakos, 2021. április 4. napján, 44 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2021. április 12-én, délelőtt 11.00 órakor veszünk búcsút a Rókus temetőben. A gyászmise a temetés napján 18.00 órakor a Belvárosi Szent Péter és Szent Pál templomban lesz. Drága emléke szívünkben él! A gyászoló család.
"Szeretteim, ne sirassatok, Isten áldása legyen rajtatok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KARDOS JÁNOSNÉ Gulyás Erzsébet (volt Pajkó Györgyné) kecskeméti lakos, 88 éves korában, 2021. március 25-én csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2021. április 14-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RÓBERT GÁBOR zenepedagógus, nyugalmazott főiskolai docens március 29. napján, életének 84. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Felejthetetlen halottunktól május 19-én, 11.00 órakor az Óbudai temetőben veszünk végső búcsút és helyezzük örök nyugalomra. Drága emlékét szívünkben őrizzük! A gyászoló család. A temető címe: 1037 Budapest, Bécsi út 365-371.
"Köszönjük, hogy éltél s minket szerettél, nem haltál meg, csak álmodni mentél, szívünkben itt él emléked örökké. Ha látni akarunk felnézünk az égre, a csillagok között utazol tovább, ott várj ránk, ha időnk lejárt." Mély fájdalommal és végtelen szomorúsággal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk BERTA JÁNOS 2021. március 27-én, életének 61. évében elhunyt. Szerettünk földi maradványait 2021. április 15-én, 15.00 órakor a kecskeméti Köztemetőben búcsúztatjuk. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család.
"Nem vársz minket már ragyogó szemekkel, nem örülsz már nekünk szerető szíveddel, de egy könnycsepp a szemünkben érted él, a gyertya az asztalon érted ég. S bennünk él egy arc, végtelen szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, szívből szeretünk és nem feledünk téged." Emlékezés HERCZEG ENDRE halálának 5. évfordulójára. Fájó szívvel gondol rá szerető felesége, akivel közel 60 évig együtt voltak jóban és rosszban, 2 lánya, 3 unokája, 3 dédikéje.
„Mikor a testemet már roskadozva vittem, Váratlanul csendesen átölelt az Isten....” Bánatos szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYŐRFFY BALÁZSNÉ Balogh Julianna életének 94. évében örökre elaludt. Végső nyughelyére a kecskeméti köztemetőben kísérjük 2021. április 14-én,9.45 órakor. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ SÁNDOR 2021. március 27-én, életének 81. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2021. április 13-án, 9.45 órakor a kecskeméti Köztemetőben, a római katolikus vallás szertartása szerint helyeztetjük örök nyugalomra. A gyászoló család.
"Búcsúzom Tőletek kedves szeretteim, ne sírjatok, hisz nem fáj semmim. Csak Tőletek elmenni fájt, de fájt nagyon, de hideg sírban vár majd örök nyugalom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fiunk, testvérem BÖRÖNTE MÁTYÁS ZOLTÁN nyárlőrinci lakos, 58 éves korában hosszú, küzdelmes betegségben elhunyt. Búcsúztatása 2021. április 13-án, 15.00 órakor lesz a nyárlőrinci Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton megköszönjük a temetésen való részvételt. A gyászoló család.
Friss vagy instant? / 16 perce
Mutatunk néhány konyhai tippet az élesztők használatához
36 perce
A választók emlékezni fognak a baloldali járványkezelésre
online napközi / 46 perce
Mentorprogrammal támogatják a diákokat Kalocsán
Gábor János
labdarúgás / 46 perce
Itthon szerepel a Kécske és a KTE is
Vincze Miklós
Inter Tan-Ker Zrt. / 51 perce
Több átalakítást és hibajavítást kezdeményeztek a kecskeméti busztelephelyen
Hraskó István
Kiterjesztett valóság / 1 órája
Hová is tehettük? Majd ez az okoseszköz megtalálja