Ország-világ

2021.04.14. 07:10

A választók emlékezni fognak a baloldali járványkezelésre

Deák Dániel szerint nem meglepő, hogy most már a baloldali politikusok is igyekeznek letagadni hónapokon keresztül folytatott oltásellenes kampányukat.

Miskolc, 2021. március 29. Mácsi Bernadett közegészségügyi-járványügyi szakügyintéző egy doboz újonnan érkezett kínai Sinopharm vakcinával Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztályán 2021. március 29-én. MTI/Vajda János

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

„A társadalom többsége számára egyáltalán nem szimpatikus, hogy a baloldal még az oltások kapcsán sem tette félre politikai érdekeit” – fejtette ki a Magyar Nemzetnek írt elemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint éppen ezért nem meglepő, hogy most már a baloldali politikusok is igyekeznek letagadni hónapokon keresztül folytatott oltásellenes kampányukat, amire a legnyilvánvalóbb bizonyíték a Momentum elnökének legutóbbi kezdeményezése.

Mint írja, ez hasonló próbálkozás ahhoz, mint amit a migrációs válság során láthattunk tőlük: 2015-ben a bevándorlásügyi intézkedéseket támadták, de a választási kampányban már úgy tettek, mintha ők sosem akadályozták volna a migráció elleni küzdelmet, sőt időnként még a kormányoldalt is bevándorláspártisággal támadták. Ez a valóságtagadó kommunikáció ugyanakkor sem akkor, sem most nem vált be, a választók többsége emlékszik arra, hogy a baloldali politikusok valójában mit gondolnak a bevándorlásról vagy az oltásokról.

Az elemző szerint Fekete-Győr András a többi baloldali politikushoz hasonlóan ugyancsak rombolta az emberek oltakozási kedvét, januárban például azt írta ki közösségi oldalára, hogy a kormány ne rendeljen orosz vakcinákat, hiszen az csak pénzkidobás.

Ha a Momentum elnökén múlt volna, ma több százezerrel kevesebb állampolgár élvezne védelmet a halálos vírussal szemben

– jegyezte meg.

Deák Dániel úgy véli, mindezek fényében meglehetősen hiteltelen, hogy Fekete-Győr András most Orbán Viktorral közös videóban szeretne az oltás beadatására biztatni mindenkit: vélhetően látja már, hogy az eddigi kampányukkal önmagukat lőtték lábon.

„Amennyiben a baloldali politikusoknak annyira fontos lett volna, hogy növeljék az emberek oltakozási kedvét, akkor nem három hónappal az első vakcinaszállítmány megérkezése után akarnának közös videót készíteni, hanem már december végén vagy január elején felvetették volna az ötletet”

– hívja fel a figyelmet az elemző, aki szerint ha Fekete-Győr András mostani kezdeményezésének valódi célja a politikai árkok betemetése és az oltakozás növelése lenne, akkor nem a hónapokon át tartó oltásellenes hangulatkeltés és a járványügyi intézkedések folyamatos támadása után tenne ilyen javaslatot.

Deák Dániel elemzésében kifejti: mindezek fényében az várható, hogy a baloldali pártok támogatottsága csökkenni fog, a járványhelyzet alatt tanúsított magatartásuk pedig negatív hatással lesz majd a baloldali kényszerkoalíció 2022-es választási eredményére is. A választók ugyanis a válság lezárását követően visszatekintenek majd a nehéz időszakra, hogy melyik politikai oldal, hogyan viselkedett.

„A baloldalról mindenképpen az fog beugrani a többségnek, hogy gyakorlatilag a védekezés minden elemét támadták, még az oltások kapcsán sem tették félre a politikai érdeküket. Ez a többség számára egyáltalán nem szimpatikus, így nem meglepő, hogy most már a baloldali politikusok is igyekeznek letagadni mindazt, amit hónapokon keresztül láthattunk tőlük”

– összegez az elemző.

Borítókép: Mácsi Bernadett közegészségügyi-járványügyi szakügyintéző egy doboz újonnan érkezett kínai Sinopharm vakcinával Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztályán 2021. március 29-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában