afganisztán

2019.05.30. 23:57

A tálib „különleges erők” több tucat tagjával végeztek afgán biztonsági erők

A kormánypárti veszteségekről az NDS nem szolgált adatokkal.

A radikális iszlamista tálib lázadók „különleges erőinek”, az úgynevezett vörös egységnek legalább 62 tagjával végeztek és további 16 tagját megsebesítették az afgán biztonsági erők egy ellentámadásban a közép-afganisztáni Vardak tartományban – közölték csütörtökön helyi hivatalos források.

Az afgán hírszerzés (NDS) közleménye szerint a támadásokat a védelmi minisztériummal egyeztetve, hírszerzési információk alapján hajtották végre a tálibok „vörös egysége” ellen több faluban.

A kormánypárti veszteségekről az NDS nem szolgált adatokkal.

Az afgán erők az előző éjszaka indítottak támadást, miután a tálibok összehangolt katonai műveleteket hajtottak végre több támasz- és ellenőrzőpont ellen a tartomány Csak nevű kerületében – áll a közleményben.

Zabiulláh Mudzsáhid tálib szóvivő megerősítette az összecsapások tényét, ugyanakkor visszautasította a felkelők személyi állományát ért veszteségekről szóló információkat, azt állítva, hogy mindössze három harcosuk halt meg, és heten sebesültek meg.

Az úgynevezett vörös egység tagjai a tálibok legjobban felszerelt és kiképzett erői, akik általában a biztonsági erők állásai elleni éjszakai támadásokban vesznek részt különösen az ország déli részén.

Vardak stratégiai jelentőséggel bír, mivel számos déli tartományt köt össze a fővárossal, Kabullal.

A tálibok nem hagynak fel a biztonsági erők elleni támadásaikkal, dacára annak, hogy tárgyalásokat folytatnak a kabuli kormányt támogató Egyesült Államokkal a dél-ázsiai országot több mint 17 éve sújtó belháború lezárásáról. A Nemzetközi Válságcsoport (ICG) szerint a felkelők sikerei jelentősen megerősítették pozíciójukat a politikai egyeztetéseken.

A tálibok – akik régebben már voltak hatalmon Afganisztánban – az ország területén lévő amerikai erők távozását és olyan kabuli vezetés hatalomra kerülését akarják elérni, amely az iszlám általuk vallott, radikális felfogását követi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában