felmérés

2018.06.21. 13:39

A sürgősségin dolgozó orvosok több mint háromnegyedét bántalmazzák Törökország

A sürgősségi osztályokon dolgozó orvosok 78 százalékát bántalmazás érte az elmúlt egy évben a Törökországi Sürgősségi Ellátók Egyesülete (TATD) szerint - írta csütörtökön a Hürriyet című török újság a címlapján.

Legújabb kutatása során az egyesület 713 sürgősségis orvost kérdezett meg.

A felmérésben részt vevők 78 százalékát bántalmazták az elmúlt egy évben, 66 százalékuk pedig arról számolt be, hogy nem is egy esetben érte őket atrocitás.

A megkérdezettek 31,1 százalékával szemben alkalmaztak kifejezett fizikai erőszakot, ami további 29,3 százalék esetében visszafogottabb formában – például lökdösődés – valósult meg. A sürgősségin dolgozó orvosok 36 százalékának a személyes tárgyait vagy kórházi felszerelését is megrongálták. Míg 5,6 százalékukra lőfegyverrel vagy szúró- és vágóeszközzel támadtak, 1 százalék esetében az inzultus odáig fajult, hogy szexuálisan is zaklatták.

Basak Bayram docens, az egyesület igazgatótanácsának tagja rámutatott:

„erőszakot nem a betegek, hanem a hozzátartozóik alkalmaznak gyakrabban, akik általában tudatában is vannak tettüknek. Ezek az emberek nem rendelkeznek elegendő információval a sürgősségi ellátással kapcsolatban, de az elvárásaik magasak, és az orvosokat tekintik a gondok kizárólagos felelősének”

- tette hozzá Bayram.

A kimutatás alapján a sürgősségin dolgozó doktorok 8 százalékát minden műszakban, 28,2 százalékát pedig majdnem minden műszakban éri atrocitás. A bántalmazás leggyakoribb formái a sértés és a fenyegetés. Az állami kórházak orvosai 6,5-szer annyi inzultusnak vannak kitéve, mint magánkórházi társaik – áll a jelentésben.

A doktorok 91,4 százaléka azt mondja, hogy a sürgősségi osztály bejáratánál nincsenek meg a megelőző óvintézkedések. A bántalmazott orvosok 49,6 százaléka folytatja munkáját, mintha mi sem történt volna, nagyobb részük azonban értesíti az egészségügyi minisztériumot a történtekről. 33 százalékuk ügy döntött, hogy rövid szünetet tart a munkájában, 37,2 százalékuk pedig a bűnüldöző szerveknél tett panaszt.

Az orvosok 97,2 százaléka gondolja úgy, hogy a jogszabályok elégtelenek az erőszak megfékezéséhez.

A török Háziorvosok Egyesületeinek Szövetsége (AHEF) felhívására a minap sok orvos és nővér feketébe öltözött, hogy így tiltakozzon az egészségügyi dolgozók bántalmazása ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában