Járvány

2020.05.30. 18:06

A sikeres védekezés miatt emelkedett a Fidesz támogatottsága

A lejárat nélküli örök kötvényekről, illetve a következő hétéves uniós költségvetéssel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök pénteken úgy fogalmazott, abszurd és perverz, hogy több forrást juttat a gazdagoknak, mint a szegényeknek. Szakértők szerint nem biztos, hogy jó megoldás az eladósodás, hiszen a hitel miatt a tagállamok rendkívül kiszolgáltatottá válnak, lényegében az önálló gazdaságpolitikájukat veszítik el.

Nemzeti konzultációt indít a kormány a koronavírusról és a gazdaság újraindításával kapcsolatos intézkedésekről – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A kormányfő szerint miután a kérdéseket véglegesítik, el is kezdődik a konzultáció, amelyben a lejárat nélküli örök kötvényekről is megkérdezik az embereket. Ez utóbbival és a következő hétéves uniós költségvetéssel kapcsolatban Orbán Viktor úgy fogalmazott, abszurd és perverz, hogy több forrást juttat a gazdagoknak, mint a szegényeknek – írja a hirado.hu.

A miniszterelnök a járvány elleni védekezésről is szólt, az elmúlt tíz év legjobb döntésének nevezve a rendkívüli jogrend bevezetését.

Emelkedett a kormánypárt támogatottsága

Kiszelly Zolátn politológus a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában elmondta, a járvány első szakaszában az emberéleteket kellett menteni, ezt a magyart kormány jól csinálta, kellő időben hozta meg a megfelelő intézkedéseket és hirdette ki a rendkívüli jogrendet. Hozzátette, a sikeres védekezés következtében Magyarországon emelkedett a kormánypárt támogatottsága, hasonlóan Ausztriához és Németországhoz.

Elmondta, a konzultáció egy bevált eszköz, egy demokratikus eszköz arra, hogy a kormány kikérje az állampolgárai véleményét a fontos döntésekben, ezáltal pedig megkapja az intézkedésekre a legitimitást is, a többség felhatalmazását.

Hozzátette, az már többször is világossá vált, hogy Magyarországon a többség akarat számít.

Nem jó irány az eladósodás

Deák Dániel XXI. Század Intézet vezető elemzője elmondta, a francia, a német, illetve az Európai Bizottság és Soros György javaslata az Európai gazdaság helyreállítása érdekében nagyrészt arról szól, hogy az Európai Unió, az Európai Bizottság vegyen fel hitelt, valamilyen módon adósodjon el.

Kiemelte, az Európai Bizottság javaslata főként a koronavírus-járvány által leginkább sújtott, Magyarországnál lényegesen gazdagabb dél-európai és nyugat-európai országokat segítené ki. Azonban Deák Dániel úgy látja ez egy igazságtalan elgondolás, hogy a szegényebbeknek kellene segíteni a gazdagabbakat,

ebben nincs semmi logika. Hozzátette ráadásul az sem biztos, hogy jó irány az eladósodás, hiszen a hitel miatt a tagállamok rendkívül kiszolgáltatottá válnak, lényegében az önálló gazdaságpolitikájukat veszítik el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában