Járvány

2020.03.23. 06:29

A magyarok 94 százaléka támogatja a veszélyhelyzet meghosszabbítását

A határozottan fellépő kormány mögött soha nem látott társadalmi támogatás alakult ki.

A magyarok 94 százaléka támogatja, hogy a parlament meghosszabbítsa az új koronavírus-járvány miatt március 11-én kihirdetett veszélyhelyzetet – közölte a Nézőpont Intézet legfrissebb, ezer ember megkérdezésével készített közvélemény-kutatásuk eredményét ismertetve. Hozzátették: a határozottan fellépő kormány mögött soha nem látott társadalmi támogatás alakult ki.

Közleményük szerint

példátlan nemzeti egység alakult ki a koronavírus elleni védekezés ügyében Magyarországon.

Mint emlékeztettek, hétfőn tárgyalja az Országgyűlés a veszélyhelyzet és ezzel a rendkívüli jogrend meghosszabbítását.

A magyarok 94 százaléka szerint továbbra is fent kellene tartani a veszélyhelyzetet Magyarországon, amely rendkívüli jogrendet vezetett be – mindössze 4 százalék ellenezte ezt.

A magukat kormánykritikusnak mondók 87 százaléka is a folytatásra szavazna, és minden korcsoportban magasabb a veszélyhelyzet fenntartásának támogatása, mint 92 százalék – ismertették.

A Nézőpont Intézet jelezte: a magyarok 81 százaléka állította, hogy beszélgetett a járvány magyarországi fejleményeiről és 66 százalékuk, hogy a várható gazdasági hatásairól is társalgott az elmúlt napokban. „A kiemelt figyelem is oka lehet, hogy a határozottan fellépő kormány mögött soha nem látott társadalmi támogatás alakult ki” – állapította meg a közlemény.

Közölték továbbá:

a felnőtt magyarok 78 százaléka mondta azt, hogy elégedett „a magyar kormány koronavírus terjedése ellen tett intézkedéseivel”

- és csak 17 százalék válaszolt nemmel a kérdésre. A különösen veszélyeztetett 60 év feletti korcsoport 81, a magukat kormánykritikusnak vallók 46 százaléka is elégedettségét jelezte.

Az elemzés szerint a védekezésben „láthatóan önálló profilt építgető fővárosi vezetés” számára figyelmeztető jel, hogy

a budapestiek 76 százaléka szintén azt mondta, hogy elégedett a kormány járványügyi intézkedéseivel.

„Tehát nemcsak a józan ész és a morális megfontolások, de a politikai érdek is a hatalmi játszmák félre tételét diktálná a városházának” – írták.

A Nézőpont Intézet érdekes fejleménynek nevezte, hogy

a miniszterelnök munkájával való elégedettség is „történelmi csúcsot döntött”.

A veszélyhelyzet elhárításáért felelős kormánytag Orbán Viktor lett, akinek a teljesítményével a magyarok 72 százaléka elégedett, és csak 21 százalékuk nem – ismertették arra is kitérve, hogy az elmúlt években ez a támogatási arány általában 50 százalék körül mozgott.

Az intézet szerint az elégedettség oka az lehet, hogy a legtöbb bejelentett intézkedésnek is magas a támogatottsága.

A rendezvények betiltásával és a határok lezárásával a személyforgalom előtt a megkérdezettek 96 százaléka értett egyet.

A válság sújtotta ágazatokban bevezetett járulékmentességet és a hiteltörlesztések felfüggesztését 88 százalékuk üdvözölte – fűzték hozzá.

A közlemény szerint „a gazdaságvédelmi lépések támogatása érthető”, hiszen a megkérdezettek 60 százaléka mondta azt, hogy az ő és családja gazdasági helyzetére káros hatással van a koronavírus járvány. Minden szegmensben a magyarok háromötöde mondta azt, hogy kárt okoz vagy okozott neki gazdaságilag a járvány. Csak az általános iskolai végzettséggel rendelkezők, a magyarok 27 százaléka emelkedtek ki ebből, közülük háromból ketten, 67 százalékuk mondta azt, hogy érzik a járvány káros hatásait. Alighanem őket fenyegeti leginkább a sokak által várt elbocsátási hullám – írták.

A felmérés szerint a digitális oktatás megvalósítása a felnőtt magyarok 50 százaléka szerint sikerült jól, 17 százaléka szerint rosszul, míg 28 százalékuk jelezte, hogy erről nincs információja. Közölték: még a kormánykritikus válaszadók 34 százaléka is azt mondta, hogy inkább jól sikerült az átállás.

A veszélyhelyzet meghosszabbítása vár a parlamentre

Az Országgyűlés ma kezdődő kétnapos ülésén valamilyen formában napirendjére veheti a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbítását. A kormánypártok szeretnék, ha a parlament a házszabálytól eltérve már kedden szavazhatna erről, az ellenzék ugyanakkor további egyeztetéseket tart szükségesnek a különleges jogrend határidejéről.

Az alaptörvény értelmében a kormány 15 napra tudja elrendelni a veszélyhelyzetet, amit ezt követően az Országgyűlés hosszabbíthat meg. A kabinet a koronavírus miatt március 11-én hirdetett veszélyhelyzetet, amely a parlament döntése nélkül jövő héten lejár.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, bízik abban, hogy az ellenzéki pártok is egyetértenek a veszélyhelyzet meghosszabbítását tartalmazó előterjesztéssel, azt ugyanis csak négyötödös többséget igénylő házszabálytól történő eltéréssel fogadhatják el kedden.

Az ellenzéki képviselőcsoportok a törvényjavaslat benyújtását követően hétpárti egyeztetést kezdeményeztek a kérdésről. Az LMP és a DK vasárnap jelezte, csak időhöz kötötten támogatják a különleges jogrend meghosszabbítását.

A törvényjavaslatban szerepel a büntető törvénykönyv kiegészítése is, ami Kocsis Máté szerint alapvetően két fő pontot tartalmaz: a járványügyi intézkedéssel szembeni negatív állampolgári magatartást szankcionálná, illetve a rémhírterjesztés új fajtáját nevezné meg.

A kormány nevében Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szintén azon reményének adott hangot, hogy a lehető legtöbb parlamenti frakció támogatja majd a koronavírus okozta vészhelyzet meghosszabbítását.

Hangsúlyozta, ha ez nem történik meg, akkor a kormány nem tudja fenntartani azokat az intézkedéseket, amelyeket az emberek egészsége és a gazdaság megvédése érdekében hozott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában