Járvány

2020.03.28. 11:29

Operatív törzs: a polgárok megértették a korlátozások fontosságát (videó)

Már most érzékelhető a forgalomcsökkenés, kevesebb ember jár az utcán, de továbbra is elengedhetetlen, hogy betartsuk a hatósági szabályokat – derült ki az Operatív törzs sajtótájékoztatójából.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára kezdte a sajtótájékoztatót. Arról beszélt, hogy az emberek jelentős része komolyan vette az intézkedéseket és egészségügyi ajánlásokat – derül ki a Magyar Nemzet tudósításából. Az éjféltől életbe lépő korlátozásoknak köszönhetően a közlekedők száma csökkent, ami a miniszterhelyettes szerint jó hír, hiszen azt mutatja, hogy az emberek egy jelentős része komolyan vette a figyelmeztetéseket, betartja a népegészségügyi javaslatokat, és csak oda megy, ahova valóban szükséges.

Az intézkedésnek várhatóan további, az utasszámot csökkentő hatása lesz, ez is a célja.

A tömegközlekedési járatok számát országszerte csökkentik.

Március 30-tól április 10-ig az iskolai szüneti menetrend szerint közlekednek. A Volán agglomerációs, „kék” járatai április 1-től szombati menetrend szerint közlekednek, csak úgy mint az naptól a BKK járatai is. A MÁV és Volán járatait összehangolják, azokat az országos buszjáratokat megszüntetik, ahol MÁV-val elérhető a célállomás. Ezentúl azonban a buszvezetőknél nem lehet majd jegyet vásárolni, így a mobilapplikációk használatát javasolják.

A MÁV Start, a MÁV HÉV és Volán járatain ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók.

Schanda Tamás elmondta: a közlekedési szolgáltatók a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig elfogadják a közszolgáltatási utazási igazolványokat, a fogyatékossággal élők esetében pedig eltekintenek a lejáró utazási dokumentumok meghosszabbításától.

Azt kérte, lehetőség szerint az utasok mobilapplikáción vásárolják meg jegyüket. Megjegyezte: a Volánbusznál is megszüntetik a vezetőnél történő jegyvásárlás lehetőségét, ehhez ki is alakítottak egy mobilapplikációt. Ennek akadálymentes változatán még dolgoznak, így a vakok és gyengénlátók addig díjmentesen utazhatnak a Volánbusz járatain.

Elmondta azt is, engedélyezték, hogy a Volánbusz a márciusi bérleteket április 15-éig elfogadja, addigra ugyanis várhatóan elkészül a mobilbérlet.

Schanda Tamás elmondta: levelet küldenek a települési polgármestereknek, amelyben tájékoztatják őket ezekről a változásokról és azt kérik, tegyék elérhetővé ezeket a kedvezményeket a helyi közlekedésben is. Felhívta a figyelmet arra, hogy a közösségi közlekedésben is lehetőség szerint meg kell tartani a 1,5 méteres távolságot, és ha nem halasztható az utazás, ajánlott a járművek használata után kezet mosni, fertőtleníteni.

Azzal kapcsolatban, hogy pénteken torlódások alakultak ki a határokon a teherforgalomban, azt mondta, azok reggelre megoldódtak. A teher- és áruforgalom zavartalansága nemzetbiztonsági és ellátásbiztonsági érdek – szögezte le.

Elmondta, ellenőrzik a teherszállításban dolgozókat, és ha az egészségügyi vizsgálat koronavírus-fertőzés gyanúját állapítja meg, a magyar állampolgárnak karanténba kell vonulnia, a nem magyar állampolgár pedig nem léphet be az országba. Az egészséges fuvarozók azonban dolgozhatnak.

A felsőoktatási intézményekben elrendelt iskolalátogatási tilalomról szólva hangsúlyozta, az ITM felszólította az intézmények vezetőit, hogy változatlanul tartsák fenn az egészség védelmét szolgáló intézkedéseket, az intézményekben továbbra is távoktatásban folytatódik a képzés.

Szólt arról is, Magyarországon nincs ellátási probléma, az üres polcok annak tudhatók be, hogy lassabb a megszokottnál a polcok feltöltése. Hozzátette: egyszerűsítették a boltokba kiszállítás szabályozását és egyszerűbbé teszik új munkavállalók felvételét a kereskedelemben.

Jelezte: folyamatosan ellenőrzik az áruk és termékek minőségét, árazását; márciusban ötszáz boltot ellenőriztek, és figyelik a webshopokat is.

Müller Cecília országos tisztifőorvos beszámolója szerint a március 28-án 7 órai adatok alapján az igazoltan új koronavírussal fertőzött 343 fő, 34 fő gyógyult, 11 fő elhunyt, 87 fő egészségügyi karanténban, akkreditált laboratóriumban vizsgált mintavétel 10 303 esetben történt. az összes elhunytra igaz, hogy valamilyen krónikus betegségben szenvedtek, erre rakódott rá a vírusfertőzés – tette hozzá.

Egyértelmű cél a járvány lassítása, amihez a teljes lakosság segítségét, együttműködését kérik. Nagy tisztelettel kérik az időseket arra, hogy maradjanak otthonukban. Ha más egyéb megoldás nem áll rendelkezésre, csak akkor éljenek a 9-12 óra közötti bevásárlási lehetőséggel.

A legfontosabb a találkozások minimalizálása, a csoportosulások elkerülése

– hangsúlyozta a tisztifőorvos.

Müller Cecília arra kérte a fiatalabbakat, hogy csak a számukra kijelölt idősávokban vásároljanak. „Ne járjunk mindennap boltba, étkezzünk egészségesen, otthon is mozogjunk, legalább hetente háromszor – tanácsolta a szakember” – mondta. Továbbá felhívta a figyelmet a takarítás fontosságára is: a kézmosáson túl fontos például a számítógép klaviatúrájának fertőtlenítése.

Müller Cecília elmondta, az egyéni sportolási lehetőség megengedett, de kerülni kell a családi összejöveteleket. Kérdésre válaszolva jelezte: az Ausztriába munkavállalás céljából ingázók is minden esetben átesnek a határon az egészségügyi ellenőrzésen, és aki tüneteket mutat, annál elrendelik a házi karantént.

Azzal kapcsolatban, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő sajtóinformációk szerint adatokat kért a Pécsi Tudományegyetemtől, Müller Cecília annyit mondott: a kórházak mindegyike köteles online adatszolgáltatásra, amelyet a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő tart nyilván. „Minden más adatszolgáltatás felesleges és olykor káros is lehet” – fűzte hozzá.

A vírustesztekkel kapcsolatban a szakember közölte: sokféle van használatban, a legbiztosabb az a laboratóriumi teszt, amelyet Magyarország is használ. Sok fejlesztés van, köztük sok ígéretes – tette hozzá.

Kérdés kapcsán beszélt arról is, hogy a várandósság nem jelent külön kockázati tényezőt a mostani járványban. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a terhesség önmagában is megváltoztatja a szervezet védekezőképességét, az immunrendszer működését, tehát fogékonyabbá teheti a kismamát a fertőzésekre, így a koronavírus-fertőzésre is. Őket is arra kérte, lehetőleg ne menjenek közösségbe, tartsák be a személyes higiénés szabályokat, gyakran és kellő ideig mossanak kezet.

Müller Cecília azt mondta: „sajnálattal hallja”, hogy egyes daganatos betegek ellátása nem történik meg. Közölte, el kell végezni az életmentő beavatkozásokat, műtéteket és azokat, amelyek elmaradása tartós egészségkárosodással járna.

Közölte azt is, hogy vannak olyan egészségügyi dolgozók, akiknél kimutattak a koronavírus-fertőzést.

Kis Róbert rendőr alezredes, az Operatív Törzs ügyeletese elmondta, a kijárási korlátozások érvénybe lépését követően több rendőrt vezényeltek az utcákra, akiknek azonban nem a büntetés a feladata, hanem a segítő szándék, az, hogy felhívják az állampolgárok figyelmét az új szabályokra és azok betartásának fontosságára. A szombat délelőtti órákban azt tapasztalták, hogy a polgárok megértették az intézkedések fontosságát, csökkent a forgalom. Az ezredes ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy amennyiben valaki sorozatban megszegi a szabályokat 5 ezertől 500 ezer forintig büntethető.

Az új szabályokra a közterületeken plakátokon is felhívják a figyelmet.

A sajtótájékoztatón elhangzott (reggel mi is megírtuk), hogy az egészségügyi eszközök beszerzése tovább folytatódott. Szombaton cargojárattal 27 tonna egyéni védőeszköz érkezett Ferihegyre, vasárnap pedig két újabb cargo érkezik összesen 3 millió 270 ezer védőmaszkkal és -kesztyűvel.

Az alezredes elmondta, hogy a rendőrség pénteken elfogta és előállította azt a férfit, aki egy mentőautót üveggel dobott meg. A férfi beismerte tettét, de ez nem mentesíti az alól, hogy közfeladatot ellátó személyek elleni támadás miatt felelnie kelljen. Az alezredes leszögezte: a rendőrség kiemelten védő a mentőszolgálat munkatársait.

Kis Róbert bejelentette: hétfőtől bevezetik a kórházparancsnoki rendet, aminek a lényege, hogy a kórházakban katonai fegyelemmel folyik az eszközgazdálkodás; ez lehetővé teszi, hogy az orvosok és az ápolók csak a betegekkel foglalkozzanak.

Idegenrendészeti eljárásban újabb két külföldit utasítottak ki az országból és az EU-ból, már 15 fő ellen folyik idegenrendészeti eljárás.

Házi karanténban 7302 fő van, 44 375 alkalommal ellenőrizték őket. 163 szabálysértést állapítottak meg, 37 fő helyszíni bírságot kapott a karantén megsértése miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában