bűnügy

2020.09.25. 18:40

400 millió forintnyi adót csalt el egy fesztiválszervező

A Székesfehérvári Törvényszék a váddal egyezően megállapította hét ember bűnösségét, aki különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásban szervezetten működött közre, és ezzel mintegy 400 milliós kárt okozott a költségvetésnek – közölte a Fejér Megyei Főügyészség pénteken.

A közlemény szerint az egyik vádlott, mint az egyik magyarországi fesztivált szervező gazdasági társaság főszervezője, 2013 és 2016 között – hat társának közreműködésével – nem fizette be az online és külföldi jegyértékesítésből származó bevételek általános forgalmi adóját.

A meg nem fizetett áfát tartalmazó összegekkel – azért, hogy ezeket eltitkolja – a vádlott társai segítségével pénzügyi műveleteket végzett, azokat készpénzben felvette, illetve ismerőseivel felvetette, valamint ingatlant vásárolt.

Az adóhatóság a nyomozás során mintegy 317 millió forintot foglalt le, míg a hiányzó, mintegy 74 millió forintot az egyik vádlott megfizette, így a teljes vagyoni hátrány megtérült.

Az előkészítő ülésen a terheltek beismerő vallomást tettek és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról.

A Székesfehérvári Törvényszék az ügyészség és három vádlott között létrejött egyezséget jóváhagyta, és az egyezség szerinti büntetést szabta ki.

A törvényszék öt vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést és emellett egyikükkel szemben pénzbüntetést, valamint két vádlottal szemben pénzbüntetést szabott ki, továbbá az egyik vádlott esetében vagyonelkobzást rendelt el – áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában