Csúcs!

2025.02.14. 21:52

Rengetegen kíváncsiak Orbán Viktor nemzetközi interjújára

A megjelenését követően már több százezren látták Tucker Carlson közösségimédia-oldalán a magyar miniszterelnökkel készült beszélgetést.

Rengetegen kíváncsiak Orbán Viktor nemzetközi interjújára

Forrás: Facebook/Orbán Viktor közösségi oldala

Orbán Viktor Dubajban részt vett az első Tucker Carlson csúcstalálkozón, ahol a kormányfő interjút adott az amerikai jobboldali véleményvezérnek - írta a Magyar Nemzet. 

Forrás: Facebook / Orbán Viktor közösségi oldala

A beszélgetésre már a helyszínen is sokan voltak kíváncsiak, az interjú megjelenését követően pedig a sztárújságíró X-oldalán megosztott interjúrészletet is több százezren nézték meg. 

Carlson YouTube-csatornáján is népszerű a beszélgetés és a kommentelők reakciójából az is kiderül, hogy sokan támogatják a magyar miniszterelnököt. 

 

 

Orbán Viktor olyan vezető, amilyenre Európának szüksége van

– írta egy kommentelő, míg egy másik hozzászóló szerint

Orbán Viktor valódi patrióta, és egyike azon kevés európai vezetőknek, akik ellenzik a globalizációt.

Másvalaki úgy fogalmazott:

Nagyon tisztelem ezt az embert!!! 

A teljes cikkért KATTINTSON. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában